Foci: Félidőben az európai top-bajnokságok (tippjeinkkel)

F.B. • 2014. január 09., csütörtök •
Féltávhoz érkeztek az európai top-bajnokságok. Olaszországban már most biztosnak tűnik a Juventus 30. bajnoki címe, Németországban a Bayern München tönkre verte a mezőnyt, Spanyolországban a két gigász mellé felzárkózott az Atletico Madrid, Angliában pedig évtizedek óta nem volt ilyen izgalmas a bajnokság.
Foci: Félidőben az európai top-bajnokságok (tippjeinkkel)

Serie A

Bár 19 forduló még hátravan az olasz bajnokságból, nem túlzás kijelenteni azt, hogy eldőlni látszik a bajnokság. A bajnoki címvédő Juventus 8 pontos előnnyel vezet a második Roma, és 10 ponttal a harmadik Napoli előtt. A torinóiak elképesztően kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanak, 16 győzelem mellett 1 döntetlent játszottak, és mindössze a Fiorentinától szenvedtek vereséget. A zebrák minden ellenlábasukat eltiporták, a két közvetlen üldözőjüket 3-0-val rendezték le, az egész szezon során remekeltek. Kisebb csoda lenne, ha innen elbukná az aranyat Antonio Conte legénysége. Az üldözők közül remekül indult a szezon a rómaiak számára, az első 10 fordulóban mindenkit elvertek, a bajnokság legnagyobb esélyesének tartották őket, ezután azonban megtorpantak, és jócskán lemaradtak a Juventus mögött. A Napolinál a nyáron 100 millió eurót költöttek a keret megerősítésére, ennek megfelelően remekül kezdték a szezont, sokáig tartották a lépést a Juvéval, ám a rengeteg meglepő pontvesztés szépen lassan tetemes hátránnyá nőtt. A Fiorentina ott van a dobogó közelében, a nagy hármast üldözték egész ősszel, és elmondhatják azt, amit egyetlen másik olasz csapat sem: ők megverték a Juventust. Nem lehet kellemes érzés milánói drukkernek lenni mostanában. Az Inter szürke középcsapatként a 6. helyen szerénykedik, a Milan pedig története legrosszabb szezonját produkálja, 11. helyen állnak, és fényévekre vannak a még Bajnokok Ligáját érő harmadik helytől.

Tippünk: A Juventus megnyeri a 30. bajnoki címét, a Napoli tisztes távolságból követi majd a zebrákat, de szépen fog csillogni az ezüst is Nápolyban. A Roma nagy csatában megszerzi a bronzérmet a Fiorentina előtt, akik idén is az utolsó fordulókban bukják el a dobogót.

Bundesliga

Ha az olasz bajnokságot lefutottnak tekintjük, akkor nem tudjuk, mit mondjuk a német első osztályra. A Bayern egészegyszerűen letarolta a mezőnyt. Úgy vezetnek 7 ponttal a bajorok a Leverkusen előtt, hogy egy meccsel kevesebbet játszottak a klubvilágbajnokság miatt. Elképesztő 42-8-as gólaránnyal rendelkeznek, az sem lenne meglepő, ha idén akár 20 pont fölötti előnnyel nyernék el a salátástálat a müncheniek. Nem kérdés: minden idők legerősebb Bayern Münchenét láthatjuk hétről hétre játszani, brutális erősségű kerettel, a kispadon pedig Pep Guardiolával. A nagy ellenfél, a Borussia Dortmund sokáig tartotta a lépést a bőrnadrágosokkal, ám miután sima 3-0-ás vereséget szenvedtek, összeomlottak, s már 12 pont a hátrányuk. Meglepő a Leverkusen jó szereplése, és a Gladbach dobogós helyezése, sok vizet azonban ők sem zavarhatnak. A kérdés csak az, hogy kik végeznek a címvédő mögött.

Tippünk: Ez bizony eldőlt, a bajorok brutális erődemonstrációt tartanak, csak az a kérdés, hány ponttal nyerik meg a bajnokságot, és sikerül-e veretlenül bajnokságot nyerniük. A Dortmund visszaszerzi a második helyet, a Leverkusen pedig bronzérmesként fog befutni.

La Liga

A Valencia 2004-es győzelme óta mindig ugyanaz a kérdés a spanyol bajnokságban: a Barcelona, vagy a Real Madrid lesz-e a végső győztes? A két gigász külön kasztot képvisel, 15-20 pontot vernek általában a harmadik helyezettre. 2004-óta csak egyszer fordult elő, hogy nem ez a két csapat állt a bajnokság végén az első két helyen. Ezért is üde színfolt az idei bajnokság, mivel az Atletico Madrid eddig tartja azt a tempót, amit a két szupercsapat diktál, sőt a Real Madridot is legyőzték bajnoki mérkőzésen. A Barcelona Messivel és Neymarral csak jobb gólkülönbségének köszönhetően vezet a Diego Costa által fémjelzett Atletico előtt. A Real Madrid a 200 millió eurós párossal, Ronaldoval és Bale-lel 4 pont hátrányból szemléli a két csapat küzdelmét. A többiek pedig már most 11 pontos hátrányból szemlélik a bajnoki versenyfutást. Ronaldo és Messi fantasztikus, de felnőtt hozzájuk idén Diego Costa is. Bale és Neymar jól akklimatizálódott, tavasszal már csúcsformában csodálhatjuk őket.

Tippünk: A Barcelona megnyeri a bajnokságot, a Real Madrid befut másodiknak, de 6 ponton bellül maradnak a fővárosiak. Az Atletico nagyon szimpatikus csapat, de tavaszi szezon közepére kipukkadnak, és be kell érniük a bronzéremmel.

Premier League

Nincs jelenleg izgalmasabb bajnokság az angolnál. Az első Arsenal és a hetedik Manchester United között mindössze 10 pont a differencia. Hét csapat is reális eséllyel pályázik idén a bajnoki címre. A United van a legrosszabb helyzetben: Sir Alex Ferguson visszavonulása után jócskán visszaesett a teljesítményük. A Tottenham 120 millió euróért erősítette meg keretét, reális elvárás a bajnoki cím a sarkantyúsoknál. Az Everton eddig erőn felül teljesít, de tekintélyt parancsoló, hogy ők szenvdték eddig a legkevesebb vereséget. A Liverpool hosszú évek óta nem állt ilyen jól, nagyban köszönhető ez a szereplés annak, hogy jelenleg náluk játszik a világ legjobb formájában lévő játékosa Luis Suarez, akinek az idei teljesítményére nincsenek szavak. José Mourinho visszatért a Chelsea-hez, és a londoniak máris a bajnokság esélyesei lettek. Talán a Bayern München mellett a londoni kékeknek van a legerősebb keretük, ha Mourinho csatárai megtalálják a góllövő cipőjüket, a Chelsea megállíthatatlan lesz. A Manchester City otthon egyszerűen verhetetlen, és olyan brutális támadó gépezettel rendelkezik, amellyel talán senki. Az Arsenal csodájára jár jelenleg mindenki. Jött az 50 milliós Özil, és az ágyúsok beindultak. Érthetetlen az Arsenal jó szereplése úgy, hogy a védelmük és a csatársoruk is bőven hagy kívánni valót. Remek tavaszi szezon vár ránk, megjósolhatatlan a bajnokság végeredménye!

Tippünk: Mourinho ismét varázsol, és az utolsó fordulóban bajnoki címhez segíti a Chelseat. A Manchester City a rengeteg kapott gól miatt lemarad a bajnoki címről, az Arsenal pedig bejön harmadiknak.

(fotó: footballandfutbol.com)

közösség

további frisss

lap tetejére