Elbúcsúzott a kosárlabda NB I-től Kálmán László

MTI • 2013. november 18., hétfő •
Elbúcsúzott a nemzeti kosárlabda-bajnokság első osztályától, azaz befejezte profi pályafutását pénteken a szombathelyi Falco irányítója, Kálmán László.

 A Sugár úti csarnokban igazi gálával ünnepelt a közönség, pályára lépett 2008-as bajnokcsapat, illetve viszontláthatta a szombathelyi közönség Arnas Kazlauskast, Pankár Tibort, Váradi Kornélt, Will Tamást, Feigl Imrét, Dávid Kornélt, Gulyás Róbertet, Sitku Ernőt, Bencze Tamást és Németh Istvánt is.
  

 A Falco 1990-2000 közötti "nosztalgia csapatában"  Krivacevic Dragoljub, Mujanovic Samir, Pallag Zoltán, Zsebe Ferenc, Molnár Tamás, Ketész Tamás, Henrik István és Hencsey Tamás is újra a pályára lépett.
  

 Az egész estés búcsúztató mérkőzések során először a Falco szurkolóiból álló csapat mérte össze tudását a klub jelenlegi kosárlabdázóival, majd a nosztalgia együttes találkozott az egykori bajnokcsapattal, végül pedig a 2008-as aranyérmes gárda csapott össze egy kétszer tízperces barátságos mérkőzés keretében a Falco jelenlegi együttesével. Ezt követően a szurkolók képviselői, a Magyar Kosárlabdázók Szövetsége (MKOSZ) vezetése és a klubvezetése köszöntötte Kálmán Lászlót, aki nem hagyja abba a kosárlabdázást, alacsonyabb osztályban folytatja, a B csoportos Pápához szerződött.
  

 Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere emlékérmet és díszoklevelet adott át az általa "legendásnak" nevezett sportolónak, illetve bejelentette: felterjeszti őt a város következő díszpolgárának.
  

 Kálmán László egykori csapata azzal is tisztelegni kívánt a huszonegy éves NB I-es pályafutása után a felsőbb osztályból távozó játékosának, hogy a 8-as mezszámát visszavonultatta. A Falco irányítója 21 évet töltött a csapatnál, amellyel 2008-ban magyar bajnoki címet nyert, 78 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, pályafutása során több mint hétszáz bajnoki mérkőzést vívott. A Falco örök szerelme marad - mondta a távozó játékos, akit állva tapsolt a nevét skandáló, sárgába és feketébe öltözött szurkolótábor.
 

közösség

további frisss

lap tetejére