Beleszaladt a késbe a Haladás

sd • 2020. november 25., szerda •
Rangadónak indult, végül sima 4 gólos vereséget szenvedett a Budaörs vendégeként a szombathelyi alakulat.
Beleszaladt a késbe a Haladás

Noha az utolsó két mérkőzése nem úgy alakult a Budaörsnek, ahogy szerette volna, így sem kellett szégyenkeznie a Haladás elleni bajnokit megelőzően, hiszen a tabella második helyét foglalta el a Pest megyei alakulat. Ismerős arcokból nem volt hiány hazai oldalon, hiszen számos szombathelyi kötődésű fiatal erősíti a Budaörsöt, köztük például Gyurácz András (Haladás VSE), Petró Balázs, vagy Halmai Ádám (mindketten Illés Akadémia és Szombathelyi Haladás) de Zsidai László is Szombathelyen tanulta meg a labdarúgás alapjait.

A hazaiak átmeneti otthonaként szolgáló tatabányai Grosics Stadionban már az 5. percben megrezgett a háló, a szombathelyiek nagy bánatára Halmai Ádám vette be Verpecz kapuját. Aztán gyakorlatilag semmi - így lehet röviden summázni az első félidő történéseit egészen a 44. percig, ekkor ismét Halmait ugratták ki remekül, de úgy tűnt a hosszúra nyúlt labdát Verpecz hárítani tudja. Nem így lett, Halmai elérte és a Haladás portása mellett a kapuba továbbította a játékszert, 2:0. Hidegzuhanyként érte a szombathelyieket az újabb találat épp a szünet előtt.

A második félidő elején kettőt is cserélt Mátyus János, Horváth Olivér helyett Medgyes Zoltán, Tóth Barna helyett pedig Németh Márió léphetett pályára a vendégcsapatban. A játék képe azonban mit sem változott, nagyon rossz napot fogtak ki a szombathelyiek. Próbálkozott ugyan a Mátyus-legénység, de ma mélyen a tudása alatt játszott a csapat. A 72. percben góllá érett a házigazda sokadik szöglete: Petneházi beadását Kékesi fejelte a kapu bal alsó sarkába, 3:0. Két perccel később ismét kettőt cserélt Mátyus János: Rácz Ferenc helyére Szalay Szabolcs, Kállai Kevinére pedig Schuszter Ronald érkezett, de ez már nem osztott, nem szorzott. Sőt, a budaörsi zárszó még hátravolt, hiszen a 90. percben Pethő Bence adta meg a Haladásnak a kegyelemdöfést, 4:0-ra módosítva az állást, kialakítva ezzel a végeredményt. Nem várt, súlyos vereségbe futott bele a Szombathely, így Mátyus Jánosék továbbra is az NB II-es labdarúgó bajnokság középmezőnyében foglalnak helyet.


Fotó: NSO / Hagymási Bence (24 Óra)

közösség

további frisss

lap tetejére