Akadémiai szinten működhet a kosárlabda Szombathelyen

EB • 2013. február 26., kedd •
Új korszak kezdődhet az utánpótlás nevelésben – jelentették be egy mai sajtótájékoztatón. Három szinten képeznék ki a versenyképes kosárlabdázókat.

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöksége úgy határozott, hogy a Szakmai és Utánpótlás Bizottság előterjesztésének megfelelően elfogadják az MKOSZ-hez benyújtott akadémiai pályázatokat. Ennek értelmében „akkreditált sportági utánpótlás központ” státuszba került a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. - jelentette be sajtótájékoztatón dr. Puskás Tivadar polgármester. Hozzátette: Szombathely mellett Kecskemét, Győr, Nyíregyháza és Újbuda városában létesülhet kosárlabda akadémia.

Azon túl, hogy így a jövő neveléséhez járulhatnak hozzá, azért is nagyon fontos, mert a sport egészségre, rendre, kitartásra ösztönöz - hangsúlyozta Puskás Tivadar.

Szombathelyen régmúltra tekint vissza a férfi kosárlabdázás, most jutottunk el odáig, hogy a meglévő feltételrendszerrel pályázni is tudtunk- értékelt Váradi Attila projektfelelős. Elmondta: három szakaszra bontották a képzést. 14 éves korig tömegképzés zajlana, a 15 és 18 év közötti korosztály tanulna az akadémián, a versenyképzés pedig továbbra is a Falco Kosárlabda Klub keretein belül működne.

A város összes iskolájával kapcsolatban állunk, de a bázisiskola a Nagy Lajos Gimnázium lesz. Ők már régóta segítik a kosarasok képzését, akárcsak a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület, akivel egy éve írtunk alá szerződést- tette hozzá Váradi.

Az országban Szombathelyen működik az egyik legjobb utánpótlás nevelő műhely, s ezt támasztja alá az is, hogy megkaptuk az akadémiai akkreditációt- fogalmazott Lazáry Viktor sportügyekért felelős alpolgármester. Olyan sportágról van szó, ahol van NB1-es csapata a városnak. Az önkormányzat számára fontos cél, hogy minél több szombathelyi utánpótlás rendszerben nevelődött gyermek épüljön be a felnőtt csapatba - fűzte hozzá. Az önkormányzat ennek érdekében minden lehetőséget, támogatást meg fog adni - húzta alá az alpolgármester.

közösség

további frisss

lap tetejére