A Haladás szurkolói kitartanak csapatuk mellett

bkozep.gportal.hu, haladas.hu • 2019. május 14., kedd •
Össze is gyűjtöttek néhány érdekességet a csapatról, amit most változtatás nélkül közlünk.
A Haladás szurkolói kitartanak csapatuk mellett

Mindenki bizakodott, mindenki próbálta elhessegetni az elképzelhetetlent. 11 év első osztályban lejátszott szezon után újra kiestünk - írja a szurkolók hivatalos oldala. Viszont ne búslakodjunk. Igaz, hogy a rekordokat ostromló, a világon az egyik legtöbbet kiesett csapat az első osztályból a Haladás. De a remény hal meg utoljára, legalábbis a Haladás mindig is bebizonyította, hogy hamar vissza tudnak jutni.

Kieshetünk, elvihetik innen az indulás jogát, a csapat talpra tud állni.

Egy kis statisztika:

-az elsők között jutott fel a Haladás fővárosi csapatok mellé (ha nem számoljuk, hogy Újpestet és a Csepelt 1950-ben csatolták Budapesthez)

-a hetedik legtöbb szezont mondhatjunk magunkénak az NB1-ben. Vidékiként csak a Győr előz meg minket. Az első öt pedig pesti egyesület.

-a nagy rivális, ősi ellenfél ZTE eltörpül a 36 NB1-es szoznjával a mi 62 szezonunk mellett . Pedig egy év eltérésével alapították a két egyesületet.

A jövő nehéz lesz, sok csapat akar feljutni. Az idei két kisővel együtt akár 8-10 csapat is hajtani fog az feljutást jelentő helyekért. A csapatnak lehet bizonyítani. Tudjuk, hogy sokan nem maradnak. Kölcsönbe érkezők visszamennek, lejárt szerződésű labdarúgók keresnek mást, a csapatot valószinüleg szétkapkodják.

Mi szurkolók bízunk bennük, hogy egy új fejezetet nyitunk, tiszta lappal, helyiekre építkezve egy-két év alatt újra első osztályú csapatnak szurkolhatunk. A város, a szurkolók és ez a szép stadion megérdemelné.

Hajrá Hali, Hajrá Szombathely!

közösség

további frisss

lap tetejére