A csoki nem nyert, a Falco viszont fog

FE • 2012. május 17., csütörtök •
Kálmán lázas, a többiek viszonylag rendben vannak. A Falco gőzerővel készül a Szolnok elleni megmérettetésre. A férfi kosárlabda bajnokság első, döntős mérkőzése pénteken 18 órakor lesz az Aréna Savariában. A szombathelyi fiúk edzésén jártunk.
A csoki nem nyert, a Falco viszont fog

Sebesen pattogtak a labdák csütörtök délelőtt az Aréna Savariában. A Falco a pénteki,  Szolnok elleni nagy összecsapása előtti fakultatív edzésén minden játékos megjelent. Elsőként Willék érkeztek a csarnokba, majd a nem túl jó bőrben lévő Kálmán is leparkolt az Aréna Savaria előtt.

A Falco csapatkapitánya a héten először vett rész edzésen, mivel lázas beteg, ráadásul a könyöke is rakoncátlankodik. Edzés után pedig szaladt is a kórházba, hogy leszívják a könyökében pangó folyadékot. Ennek ellenére azt mondta: becsülettel szenved, reméli péntekre jobban lesz és a társai vele vagy nélküle, de ki fogják harcolni a győzelmet.

 

Közben megérkezik Szabó Zsolt is. Diktafon végre kapjuk. - Remekül zajlik a felkészülés, elemeztük már a Szolnok játékát, a játékosokat is és próbálunk olyan védekezést kitalálni, amivel meg tudjuk őket állítani.

 

Míg a többiek kidobóst játszanak a pályán, megérkezik Bencze Tamás vezetőedző is az Arénába. Azt mondja:- Most már csak alapvetően technikai, taktikai és dobó edzések vannak. A regenerálódásra is időt kell szakítani, fizikai edzés nincs. Kálmán Laci szereplése kérdéses, olyan szempontból, hogy mennyit fog tudni játszani. A többiek, nagyjából rendben vannak, nyilván vannak fájdalmak. Nagyon fontos, hogy az első meccset megnyerjük, azzal olyan szituációba kerülhetünk, hogy a Szolnok legalább észre vegye, hogy ez nem egy lefutott dolog. Biztos, hogy nagyon kemény lesz, de mindent meg fogunk tenni, hogy nyerjünk. Majdnem biztos vagyok benne, hogy fogunk is.

 

Szanati Matyi is elhalad mellettünk, látjuk, hogy egy nyerő csokit bont ki. Ezúttal most nem nyert. Majd holnap a pályán, a döntő első meccsét...

 


Matyi és a Hegedűs az Arénában

Különös dologra lettünk figyelmesek az Aréna Savaria előtt várakozva. A Matyi és a hegedűs nevű duóból épp Matyi sétált be a létesítménybe. Pénteken ugyanis az összecsapáson, két szünetben is szórakoztatják majd a szurkolókat. Mint azt Matyi érdeklődésünkre elmondta, legújabb daluk is hallható lesz, melynek klipjét nem rég forgatta a csapat, és ebből egy rövid kis koreográfiát is megtanítanának a drukkereknek.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére