A Bercsényi iskolát választotta Pars Krisztián

MTI, Frisss • 2012. szeptember 21., péntek •
Iskolai tornatermeket és sportpályákat neveznek el a londoni olimpia magyar érmeseiről - jelentette be Balogh Gábor sportügyekért felelős miniszterelnöki tanácsadó, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke pénteken Budapesten. Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető a szombathelyi Bercsényit választotta.

Az iskolákat az olimpikonok választják ki, egyúttal vállalják, hogy évente egyszer ellátogatnak oda, és a diákoknak testnevelésórát tartanak.  A diáksportszövetség elnöke példaként elmondta: Pars Krisztián kalapácsvető a szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskolát, míg Gyurta Dániel úszó a III. kerületi Veres Péter Gimnáziumot választotta. Balogh Gábor hozzátette: a közeljövőben ezeket az iskolákat az érintett sportolókkal, állami vezetőkkel és a kampány szponzoraival felkeresik, s remélik, hogy támogatások révén ezen tornatermek felújítására is lesz majd lehetőség.
 

Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek elmondta: azt szeretné, hogy egyre kevesebben legyenek "felmentve tornából", élvezzék a mozgást, és higgyék el, hogy azáltal nemcsak egészségesebbek lesznek, hanem személyiségüket is jelentősen fejleszti. Kiemelte: a sport a nevelés fontos része, a gyermekek megtanulják, milyen a közösségi élet, a csapatmunka, a sportszerű, tisztességes küzdelem.

A Magyar Diáksport Szövetség első alkalommal 2004-ben kezdeményezte, hogy legyen külön napja a diáksportnak, s ekkor szervezzenek helyi versenyeket, sportrendezvényeket. 2008 óta szeptember harmadik péntekén rendezik meg a diáksportnapot. Balogh Gábor elmondta: az idén 2012 iskolában 2012 métert futottak le a diákok. A program keretében mintegy 30 ezer diák 120 perces mozgással készült fel az idei tanévre. A Magyar Diáksport Szövetség "fontos missziója", hogy a gyermekekkel megszerettessék a sportolást - emelte ki Balogh Gábor, hozzátéve: ebben nagy segítséget jelentettek a kormány közelmúltban tett intézkedései, például az iskolákban bevezetett mindennapos testnevelésóra.

közösség

további frisss

lap tetejére