83-as olimpiai álom - interjú Pars Krisztiánnal

HÁ • 2012. június 04., hétfő •
Pars Krisztián kalapácsvető, a nemrégiben dobott 82,28 méteres eredményével az egyik legnagyobb esélyese a nyáron megrendezésre kerülő londoni ötkarikás játékoknak. A Dobó Se kitűnősége olimpiai sorozatunk második vendége. Pars Krisztiánnal terveiről és felkészüléséről beszélgettünk.
83-as olimpiai álom - interjú Pars Krisztiánnal

82 méter fölötti eredményt értél el, ami ebben az évben egyedüli.

Pontosan 82,28 métert, de sajnos nem. Rá két napra a Pekingi botrányhős Ivan Tyihon Fehéroroszországban dobott 82,81-et. Igazából azt hallottam, hogy ő is fog indulni azon a versenyen ahol én indultam, de inkább otthon indult az ottani körülmények között, de ezt nem akarom hosszabban kommentálni. Jelenleg 5 fehérorosz versenyző van, akikből nem tudjuk pontosan, hogy ki indul el az olimpián, hiszen ott még van egy válogató viadal, és ott derül ki, hogy ki utazik ki Londonba.

Akkor nem sietik el a dolgot.

Nem, de ez nekünk valahol jó, mert így pszichésen is meg lesznek terhelve. Volt ilyen Magyarországon is, amikor 5 kalapácsvető volt, de csak 3 utazhatott ki, az is hatalmas pszichés megterhelés volt, hogy egymással is versenyezni kell, és azért ez rengeteg energiát vesz ki a versenyzőkből.

Krisztián, ha újraélhetnéd egyetlen versenypillanatod, akkor melyik lenne az?

Igazából nem tudok egyetlen pillanatot kiemelni, inkább többet tudnék, hiszen a 1999-es ifjúsági világbajnokság akkora lökést adott ebben a sportban, ami nagyon fontos egy versenyző számára. Nagyon fontosnak tartom, hogy legyen sikerélménye fiatalon a sportolónak, hiszen akkor olyan magasságba tudja rakni magának a lécet, ami előreviszi. Viszont ha nincs eredmény, akkor nem motivált annyira, hogy a későbbiekben profi szinten tudja űzni a sportot, és ez nekem megadatott. Igazából nagy élmény volt, hogy kijuthattam a 2004-es Athéni olimpiára. Pont akkor volt az említett helyzet, hogy öt kalapácsvetőből csak három juthatott ki. Nem bíztam benne, hogy én mehetek, mert megvolt a szintem, de volt előttem négy kalapácsvető, akiknek jobb eredményei voltak, nem számítottam rá, hogy mehetek. De aztán folyamatosan sajnálatos dolgok történtek, és sérültek le versenyzők. 22 évesen az olimpiára kijutni, ez adott egy olyan erőt, ami a selejtezőben meglátszott, mert ott a második legjobb eredményt dobtam. De ekkor beleestem abba a hibába, amibe általában a fiatal versenyzők beleesnek: elbíztam magam olyan szinten, hogy annyira jól akartam szerepelni, hogy ez lett a vesztem.

Te vagy a legnagyobb esélyese ennek az olimpiának.

Fogalmazhatunk így is. Tavaly szerettem volna már ekkorát dobni a világbajnokságon. Úgy készültem, hogy megnyerem, de jött egy japán versenyző, akivel az adott évben nem nagyon számoltunk. Azzal igen, hogy jól fog dobni, de azzal nem, hogy 81 fölött, és sajnos meg is vert 7 centivel. De most már tanultam ebből is. Most ott tartok, hogy tudom, hogy pontosan mit kell csinálni, és bízom az olimpián is abban, hogy ezt meg fogom tudni oldani. Ez a 82,28 arra volt jó, hogy tudom, hogy ez elérhető, de titkon a 83-at tűztem ki célul magamban. De úgy látom, hogy ezzel a 82 fölötti eredménnyel már lehet nyerni. Nagy kérdés, hogy mennyire tudjuk egymást pszichés hadviselésbe állítani. Aki elsőre másodikra már el tud érni egy szép eredményt, az a többit belekényszeríti abba, hogy sokkal nagyobb energiákat mozgósítson, amiben benne van a hiba lehetőség.

Nem rak Rád nagy terhet ez?  Megtanultad már ezt kezelni?

Tudni kell kezelni. Mindig voltak hibáim, ezeket meg tanultam kezelni, főleg a 2009-es világbajnokság volt nagy tanulópénz, hiszen ott rám rakták azt az óriási terhet, hogy nekem meg kell nyernem, ezért leblokkoltam és nem tudtam egyszerűen megmozdulni. Ez benne van a pakliban, de bízom benne, hogy idén erre nem lesz példa. Ezt úgy tudnám megfogalmazni, hogy ha magamnak van egy elvárásom, és a közvélemény ugyanezt várja el, akkor nem lehet ebben probléma. Csak azt az eredményt kell – itt igazából méterre gondolok – elérnem, ha pedig kikapok valakitől 10 centivel, akkor is elértem a kitűzött célt, csak éppen valaki jobb volt. De azért edzünk minden nap, hogy ez ne történjen meg, és a legjobb formámat hozzam.

És mit csinálsz akkor, amikor nem kell csinálnod semmit?

Nagyon ritkán van ilyen, igazából év végén van másfél hónap pihenőnk, de akkor is van heti három edzés. Igazából a napom ennek tudatában telik. A vasárnap az egyetlen egy igazi pihenőnap, amit általában Szentgotthárdon töltök a szüleimnél, hacsak nincs valami verseny vagy edzőtábor.

Kinek a tehetségét tartod nagyra?

Régebben voltak nekünk is példaképek, mint bárki másnak. Pali bácsinál például a Gécsek Tibi, Annus Adrián, Fazekas Robi, tényleg olyan versenyzőkkel edzhettem, akikre fel kellett nézni és meg kellett figyelni, hogy hogyan edzenek. A mentalitásukat kellett megtanulni, mert tudtuk, ha mi is így fogjuk csinálni, vagy még jobban, abból lehetnek eredmények.

Ha más hivatást kellene választanod nem atletizálhatnál, akkor mit csinálnál?

Erre nem tudok válaszolni, mert mindig a sport körül mozogtam, én általános iskolában is atlétikai versenyekre jártam. Igazából az elején inkább foci és kézilabdakapus voltam.

Akkor így a végére kanyarodjunk kicsit el a sporttól. Mi az, amit a legjobban tisztelsz a másik nemben?

A kitartást, a türelmet.

Kell hozzád a versenyek és a felkészülés miatt?

Kell. Nagyon kell. Kicsit magamba is tudok fordulni. Ha gondom, bajom van, akkor inkább jobban szeretem, ha az emberek nem szólnak hozzám, vagy ha nem ment úgy az edzés, vagy kicsit megsérültem, akkor nagyon morcos tudok lenni.

Olimpiai sorozatunk első részében Ligeti Dániel volt a vendég.

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére