Minden egér szereti a sajtot: klasszikus bábmese a Mesebolt színpadán

EB • 2013. március 27., szerda •
Újabb premierre készül a Mesebolt Bábszínház, ezúttal Urbán Gyula sokak által kedvelt történetét, a Minden egér szereti a sajtot című mesét Kovács Petra porolta le.
Minden egér szereti a sajtot: klasszikus bábmese a Mesebolt színpadán

A sajtkészítők mindent megtesznek, hogy távol tartsák az egereket, mi bevonzzuk őket - így köszöntött bennünket Kovács Géza, a Mesebolt Bábszínház igazgatója a bemutató kapcsán rendezett sajtóreggelin. A menü mi más lehetett volna, mint különböző sajtok, némi házi vajjal és zöldséggel megspékelve. A sajtó is szereti a sajtot - ötlöttük ki e gyenge poént.

Az előző, műfaji határokat feszegető előadás után egy minden tekintetben klasszikushoz nyúlt a színház. Mostanában mind előadó, mind a befogadó szintjén elszoktunk a kesztyűs báb technikától, még az egyetemen sem oktatják mélységeiben, mindenki számára nagy tanulság tehát ez az előadás - magyarázza az igazgató.

Amennyire kívülről könnyed, belülről akkora összpontosítást és fizikai igénybevételt igényel a műfaj. Ráadásul úgy kell instruálni a színészt, hogy közben nem látom - teszi hozzá Kovács Petra rendező, aki úgy maradt a klasszikus előadásmódnál, hogy egyben modernné is tette azt. Az összetartó erő a látvány, a díszlet, Zakariás verklije, kalapja és kabátja, amelyből megszületik aztán maga a mese.

A fehér és szürke egércsalád meséje akár Rómeó és Júlia története is lehetne. Győzhet-e a szerelem a háborúskodás felett? Számít-e, hogy mások vagyunk? Össze illik e fehér és szürke? Egyáltalán milyenek vagyunk kívül és belül? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ a humortól sem mentes Minden egér szereti a sajtot című előadás.


Zene: Ágoston Béla

Tevező: Grosschmid Erik

Rendező: Kovács Petra

Játsszák: Császár Erika, Dénes Emőke, Kovács Bálint, Kőmíves Csongor, Lehőcz Zsuzsa, Takács Dániel

közösség

további frisss

lap tetejére