Minden amit az idei AlteRábáról tudni illik - Részletes programmal!

• 2012. július 17., kedd •
Az eddigi legígéretesebb zenekari felhozatallal rukkol elő a Nyugat-Dunántúl kedvelt nyári zenei eseménye Körmenden. A III. AlteRába Fesztivál koncertjeinek sora szerdán a Hősök fellépésével indul, majd vasárnapig több mint 20 csapat játszik a Rába-parton.
Minden amit az idei AlteRábáról tudni illik - Részletes programmal!

A Pál Utcai Fiúk, a Kiscsillag, az Anima Sound System, az Ocho Macho és a Balkan Fanatik is fellép Körmenden a III. AlteRába Fesztiválon, amely csütörtökön startol és vasárnapig tart a Rába partján. A négy napos zenei programra érkezők július 18-án, szerdán felállíthatják sátraikat a kijelölt területeken, hiszen már a nulladik napon is koncertekkel várják a közönséget: fellép a Hősök zenekar, valamint a Barbárfivérek nevű formáció. Részletes program lent.

Szórakozás – jótékonyság

A III. AlteRába Fesztivál szervezői ismét jótékony célra költik a bérletekből befolyó összeg egy részét. Az adományok ezúttal az egyik körmendi intézmény fogyatékkal élő lakóihoz jutnak el.

Mindenre felkészülve – wifi a parton

Az idén az egyik nagy internet-szolgáltató cég is megjelenik az AlteRába Fesztiválon, így a látogatók díjmentesen használhatják a wifi szolgáltatást a Rába-parton.

 

 

 

Íme a részletes program:

 

Július 18., szerda (0. nap):

Barbárfivérek 21.00

HŐSÖK 22.00

DJ JOHNNY 23.30

 

Július 19., csütörtök:

Zaporozsec 17.00

Firkin 18.00

Pál Utcai Fiúk 20.00

Ed Philips (kis színpad) 21.30

Kiscsillag 22.00

Anima Sound System 24.00

 

Július 20., péntek:

Deev & Szabó Ferenc 16.00

Barabontó 17.00

Intim Torna Illegál 18.15

Heaven Street Seven 20.00

Péterfy Bori & Love Band 22.00

Road 24.00

 

Július 21., szombat:

Stone Desert 16.15

Halor 17.15

Odett 18.30

Ocho Macho 20.00

Vad Fruttik 22.00

P.A.S.O. 24.00

 

Július 22., vasárnap:

A Gátnál 15.00

Kocsmazaj 16.00

Major 17.00

Magashegyi Underground 18.30

Depresszió 20.00

30Y 22.00

Balkan Fanatik 24.00

közösség

további frisss

lap tetejére