3D-vel, Kiscsillaggal, Koncz Zsuzsával köszönt be az ősz

EB • 2012. szeptember 27., csütörtök •
Becsengettek az Agora Órákra is, pénteken indul a 3D-s próbaüzem a moziban, egymást váltják majd a legnagyobbak a Sportházban. Ha az időjárás hűvösebb üzemmódra is vált, az AGORA programszervezői gondoskodtak róla, hogy mi ne váljunk köddé. A részleteket szerdán sajtótájékoztatón ismertették.

100 milliós fejlesztés a Savaria Moziban

Októberben mindössze egy filmet adnak ki, amely 35 mm-es szalagra készült. Amelyik mozi év végéig nem áll át digitális technikára, az bezárhatja a kapuit- mondta Mayer Rudolf szakági vezető, aki szemléltetésképpen egy több méteres hosszú tekercset (csak 25 perc fél rá, tehát egy filmhez minimum 4 kell) hozott magával. Szerencsére már csak a múltból, péntektől ugyanis indul a digitális próbaüzem, és csupán egy adathordozóra lesz szükség ahhoz, hogy premieridőszakban vetíthesse a Savaria Mozi a közönségfilmeket.

Ez már csak a múlt- Mayer Rudolf, a Savaria Mozi vezetője a régen használatos 35 mm-es szalaggal

Egy hosszú, 2004-ben indult felújítási folyamat végső állomása ez – ismertette az előzményeket Lazáry Viktor alpolgármester. A digitalizálásról 2011-ben döntöttek, ám szembesülniük kellett vele, hogy egyetlen pályázatból nem fogják tudni fedezni a 100 millió forintos összköltségű beruházást. Így három helyről, európai uniós forrásból, állami támogatásból, és jelentős, mintegy 25 milliós önkormányzati hozzájárulásból teremtették elő a szükséges anyagi hátteret. Lazáry Viktor hangsúlyozta, a mozira szükség van, hisz kereskedelmi testvérével ellentétben itt művészfilmek is a vászonra kerülnek.

636 diáknak ismét becsengettek               

Szeptember 1-től jövő év augusztus 31-ig tartanak az Agora Órák. Immáron másodjára nyert majd 25 millió forintot az AGORA, melyet iskolán kívüli tanórákra fordíthat. Grünwald Stefánia igazgató elmondta, az összeg száz százalékban fedezi majd a költségeket. A tavaly jól bevált szakkörök mellé néhány újdonság is csatlakozott, drámapedagógiai szakkör és világjáró program is lesz például, de nem maradnak el a rendhagyó irodalomórák és a zenepedagógia rejtelmeibe is bekukkanthatnak az érdeklődök. 13 féle havi szakkör mellé 4 heti foglalkozást is terveztek. Ezekhez csatlakozik még két tematikus hét és három vetélkedő- összegzett Grünwald Stefánia.

Grünwald Stefánia, az AGORA igazgatóasszonya az iskolán kívüli ismeretszerzés fontosságát hangsúlyozta

Közel hozni a művészetet az óvodások, iskolások számára. Testközeli élményt nyújtani számukra – sorolta az Agora Órák feladatait Marton Zsolt oktatási ügyekért felelős alpolgármester. Hozzátette: Szombathelyen számos alapfokú oktatási intézmény, óvoda és középiskola is van már, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a művészet egyes ágaival, sőt gyakorolhatják is azt.

Vad Fruttiktól 30 y-on át Charliig

Még felszolgálni sem lenne egyszerű azt a hatalmas bőségtálat, melyen az idén Szombathelyre érkező zenekarok, színházi produkciók, nagyrendezvények vannak ültetve, nem elfogyasztani. Szerencsére nem is egyszerre kell megbirkóznunk a jobbnál-jobb fogásokkal, hanem az év további részére eloszthatjuk magunknak. A teljesség igénye nélkül említsük meg, hogy októberben közös koncertet ad a Vad Fruttik és a Heaven Street Seven, érkezik a Kiscsillag, valamint egy napra japán ruhát ölt a Savaria Mozi. 

Többek között a Tankcsabda is zenél majd Szombathelyen

Ha november, akkor természetesen Szent Márton vásár. Ugyancsak izgalmasnak ígérkezik a Sportház galériájára tervezett Panoptikum kiállítás és Popper Péter: A karnevál vége című színházi produkció is. Ugyancsak ebben a hónapban az AGORA fesztivál keretében a Sportház színpadára lép a 30y, a Punnany Massif, az Intim Torna Illegál, na meg az Elefánt együttes. Ha ez még mind nem elég, akkor megsúgjuk: HOBO, Tankcsapda, és Koncz Zsuzsa rajongók sem maradnak laktató étek nélkül.

Az év utolsó hónapja az ünnepre készülődés mellett a Budapest Bár Nagykoncertjével, az Ungaresca és a West Side TSE évzárójával, a 65 éves Charlie ünnepi koncertjével telik majd. Idén sem marad el december közepén a már hagyományosnak mondható Városi Gólyaavató, és december 26-án a Reggaekarácsony sem.

 

közösség

további frisss

lap tetejére