Soulwave koncert az MSH-ban

frisss.hu, agorasavaria.hu • 2017. február 05., vasárnap •
Soulwave koncert az MSH-ban

A Soulwave-et 2007-ben alapította Fodor Máté énekes-dalszerző és Huszár Ádám gitáros. A zenekar dalait lélekemelő monumentalitás jellemzi; nagyívű refrének, metaforikus dalszövegek, mindezt a modern akusztikus popzene köntösébe bújtatva.
Már a bemutatkozó daluk a ’Lonely’ bizonyította, hogy kivételes érzékük van az alternatív popszámok megírásához. A 2010-ben jelent meg a zenekar első nagylemeze a One Night Stand, amit három évvel később, egy svédországi kiadónál megjelent, 1975 elnevezésű EP követett.
2015-ben jelent meg a Soulwave első magyar nyelvű dala a „Szélcsend” amely rögtön a Petőfi Top 30-ba is bekerült. Emellett szerepeltek az MR2 Akusztik és a Szerencseszombat adásában, ezt követően pedig leszerződtek a Universal kiadóhoz.

A valódi áttörést a 2016-ban megjelent Mindent Elhittem című dala hozta meg a zenekarnak. Ezt követően jelent meg a zenekar eddigi legnagyobb slágere a Kalandor, amely egyszerre vezette a Class FM és a Petőfi Rádió lejátszási listáját, továbbá bejutott a Dal 2017, Eurovíziós dalválasztó műsorába is, így méltán kijelenthetjük, hogy a Soulwave idén berobbant a zenei életbe.                                                                                                                       

Jegyár: 1.300 Ft 

Időpont: február 22, 20:00,  MSH                                                                                                                 

Jegyek elővételben válthatók az AGORA – Jegyirodában (Március 15. tér 5., Tel.: 20/502-9351, nyitvatartás: H–P 9.00–17.00 és Szo 9.00–13.00), online a jegy.agorasavaria.hu oldalon és a koncert előtt a helyszínen.

közösség

további frisss

lap tetejére