Második alkalommal rendezik meg az Orosz Zenei Fesztivált

frisss • 2019. október 03., csütörtök •
Október 7–13. között második alkalommal rendezik meg az Orosz Zenei Fesztivált Budapesten és Debrecenben, ahol a közönség betekintést nyerhet az orosz zeneszerzők sokoldalú világába. Minden koncert egy-egy zeneszerzőt állít majd középpontba.
Második alkalommal rendezik meg az Orosz Zenei Fesztivált

 

A 2018 őszén első ízben megrendezett komolyzenei fesztivál hatalmas sikerét követően újra megelevenednek az orosz zene géniuszai. A koncerteknek Budapesten a Zeneakadémia, a Szent István Bazilika és az Orosz Kulturális Központ, Debrecenben pedig a Kölcsey Központ, valamint a Református nagytemplom ad otthont. A fesztiválon több programmal emlékeznek meg Muszorgszkij születésének 180. évfordulójáról is.

A fesztivál alapítója és művészeti vezetője Szabó Marcell, a Junior Prima Díjas és háromszoros Fischer Annie-ösztöndíjas, nemzetközi versenyek győztes zongoraművésze, aki az orosz zene megszállott szerelmese. Kitartásának és elszántságának hála volt szerencséje Rahmanyinov unokájával személyesen találkozni egy koncertsorozat alkalmával. A zongoraművész egy korábbi interjújában úgy nyilatkozott, hogy az orosz zene nagyon közel áll a magyar lélekhez, ezért is gondolta úgy, hogy közelebb hozza a hazai közönséghez egy többnapos zenei fesztivál formájában. 

A második Orosz Zenei Fesztivál hat orosz zeneszerző munkásságát öleli fel különleges, művészeti szempontból felépített tematikával. A programsorozat ünnepélyes nyitókoncertjén, október 7-én a Zeneakadémián, október 8-án pedig Debrecenben lesz hallható Szergej Prokofjev 1911–1912 között írt háromtételes versenyműve, az I. zongoraverseny, amit Nyikolaj Cserepnyinnek ajánlott. A művet 1912. augusztus 7-én adták elő Moszkvában a szerző előadásában, Konsztantyin Szaradzsev vezényletével. Ugyanebben az évben kapta meg diplomáját, és Anton Rubinstein-díjjal tüntették ki első nagy műve előadásáért.

A tavalyi év Rachmaninov zenéjének volt szentelve, idén azonban bemutatják az orosz zene gyökereit is. Glinkát az orosz komolyzenei hagyományok megteremtőjének tartják. Bár nem volt tagja az orosz Ötöknek – akiknek két tagja is szerepel a fesztivál műsorán –, támogatta őket és személyes barátság fűzte hozzájuk. Október 8-án Glinka kamarazenéjének legjavát fogja a Kruppa Quartet, Pregun Tamás és Tabányi Tibor bemutatni.

Október 9-én Rimszkij-Korszakov dalai csendülnek fel Anatolij Fokanov orosz operaénekesnek köszönhetően az Orosz Kulturális Központban (Andrássy út 120.), aki izgalmas személyiségének és hangjának hála olyan utazásra invitálja majd a közönséget, ahol feltárulnak az orosz lélek rejtelmei. 

Egyedülálló tárlat is érkezik a fesztiválra, amelynek keretében számos mű Muszorgszkij és Rimszkij-Korszakov személyiségén keresztül elevenedik majd meg. 

Részletes program a rendezvény weboldalán ide kattintva található. 

közösség

további frisss

lap tetejére