A Zaporozsec Szombathelyen koncertezik

frisss.hu • 2016. március 23., szerda •
A Zaporozsec Szombathelyen koncertezik

A Zaporozsec zenekar koncertezik szombaton Szombathelyen, a Pistons-ban. Az együttes év elején meghódította a Petőfi TOP 30-as lista első helyét, és több hétig tartotta pozícióját az Azon az éjszakán című új daluk. Most ért véget a Hooligans zenekarral közös turnéjuk, amivel bejárták az ország legjobb klubjait, de máris önálló lemezbemutató turnéra indultak. Bejutottak a Nagy-Szín-Pad Tehetségmutató versenybe, amit tavaly szintén egy vasi kötődésű zenekar, az Ocho Macho nyert meg. Már biztosan ott lesznek a hazai legnagyobb fesztiválokon, de az, hogy ők nyerik-e meg a legjobb lehetőségeket a nagyszínpadokon, az a május 4-i Akváriumos koncertjüket követően derül ki.

Az idei évi nagy dobásoknak még nincs vége, izgalmas dolgokkal rukkolnak majd még elő, de az biztos, hogy a fiúk eddigi legjobb koncertjükre készülnek május 4-én, amiből a szombathelyi közönség már ízelítőt kaphat. A szombati program a lemezbemutató turné második állomása. A zenekar hirtelen jött népszerűségének köszönhetően már az első helyszínen telt házzal indult a sorozat Sopronban. Várhatóan a Szombathelyen is lesznek majd, akik nem férnek be a koncertre, hiszen a belépés ingyenes. A koncertezők érkezési sorrendben, karszalaggal tudnak részt venni a programon, célszerű időben érkezni.

Az estét az Újvilág utca nevű zenekar nyitja.

közösség

további frisss

lap tetejére