Hátrányból állt fel és nyert a Körmend

Frisss - fotó: Bodorkós Máté • 2017. május 16., kedd •
A negyeddöntő harmadik mérkőzésén esélyeshez méltó játékkal rukkoltak ki a piros-feketék.
Hátrányból állt fel és nyert a Körmend

Az első mérkőzésen meglepetésre csak szenvedtek Gasper Potocnik tanítványai, akik  kínos vereséget szenvedek Körmenden és vesztették el pályaelőnyüket. A pénteki visszavágón aztán sikerült egalizálniuk Ferenczéknek, így a keddi találkozó előtt joggal reménykedtek a hazai szurkolók.

Aggódásra adott okot, hogy Csorvási sérülés miatt nem léphetett pályára, így alacsony szerkezettel próbált zavart okozni a Körmend. Ennek ellenére a pécsi alakulat kezdte jobban a találkozót, Supola és Smith pontjaival könnyedén nyerték a baranyaiak az első negyedet. A folytatásban aztán magára talált a Rába-parti együttes és a vezetést is átvette, mégis a vendégek mehettek egy pontos előnnyel a nagyszünetre.

A második félidőben aztán Allen és Kromah vette hátára a csapatot és szép csendben elkezdték gyűjteni a kosarakat. Hiába kért időt és cserélte játékosait Csirke Ferenc, képtelenek voltak tartani tanítványai a hazaiakat. A 87-75-ös végeredmény azt jelenti, hogy a negyeddöntő küzdelmeiben először vezet a Körmend a Pécs ellen.

Egis Körmend - PVSK-PANNONPOWER
87-75
(11-17, 21-16, 24-19, 31-23)

Körmend: Gibbs 12/3, Smith 8, Ferencz 7/3, Kromah 14/6, Allen 35/6.
Csere: Petty 6, Doktor 3/3, Németh 2, Márton -.
Vezetőedző: Gasper Potocnik

közösség

további frisss

lap tetejére