Három és fél év börtönt kapott két lengyel embercsempész

frisss.hu/MTI • 2016. július 04., hétfő •
Három és fél év börtönre ítéltek két lengyel állampolgárt, akik iraki illegális bevándorlókat akartak Németországba csempészni - írta az MTI.

Várhomokiné Rabi Noémi azt mondta, hogy gyorsított eljárásban ítélték el a két lengyelt, akik a múlt csütörtökön Bicskén vett fel az autójába tizenkilenc, befogadóállomáson elhelyezett embert. A rendőrök állampolgári bejelentés után ellenőrizték az gépkocsit.

Az ügyészség már másnap vádat emelt. A bíróság vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt ítélte el a lengyeleket, akik végül három és fél év börtönbüntetést kaptak, valamint négy évre kiutasították őket Magyarország területéről. Elkobozták az elkövetéshez használt telefont és navigációs rendszert is. Az ítélet első fokon jogerőre emelkedett - olvasható az MTI-n.

közösség

további frisss

lap tetejére