Jómagam egykor hét évig foglalkoztam társastánccal, de már több, mint másfél évtizede abbahagytam, ezért izgalmas érzés volt ismét - még ha csak nézőként is - részt venni egy ilyen rendezvényen. Gyerekkorban az ember akkor sír, ha valami fáj, az életkor előrehaladtával azonban az emlékek is képesek egy-egy könnycseppet előcsalni.

Az első órában egy gombóccal küszködtem a torkomban, majd mire már azt hittem hogy ezt megúsztam, jött a hazai felnőtt csapat szereplése, és egy pillanatig ismét bepárásodott a látótér. Aki valaha is átélte ezt az érzést, sosem felejti el - az egymásért szurkolás, az együvé tartozás, a büszkeség, és a versenyhelyzet kavarodását. A könnyed mozdulatok mögött lévő, olykor sokezer órányi gyakorlás, a rengeteg lemondás, a sérülések, és fájdalmak adják meg a teljesítmény igazi értékét, ami kőkemény sporttá avatja a versenytáncot. Régen sokan megmosolyogták ha egy táncos elment "edzésre". Nos, a mosolygók bátran kipróbálhatják milyen ez, majd ha 20 perc után már mindenük fáj, akkor lehet újragondolni a dolgot!

A bajnokság rengeteg színt mutatott meg a társastánc világából. Voltak egészen szokatlan elképzelések is, melyek azonban lehet hogy csak engem leptek meg. A maszk - vibráló latin táncbetétje ellenére - sztenderd feldolgozást kapott, és szerintem maga Jon Bon Jovi, Axl Rose, és Freddie Mercury sem gondolt arra soha, hogy egyszer szambázni fognak a zenéjükre. Voltak, akik a klasszikusokhoz nyúltak vissza, a kánkán, Bach d-moll toccata és fúgája, és Liszt rapszódiái is terítékre kerültek. Az afrikai tematikát többen is hozták, így nem maradhatott ki a 90-es évek egyik ikonja, Dr. Alban sem, de hallhattunk részleteket az extra produkciókban a Rocky filmzenéből, sőt, még a Terminátor 2. főtéma is felcsendült, torzított gitárriffekkel!

Ha pedig már a zenénél tartunk, voltak nagyon jó összeállítások mai és tegnapi slágerekből, amelyekre láthatóan az egész nézőtér is mozgásba lendült, mindenki kézzel-lábbal ütötte a ritmust. A hangulat egyre forrósodott, és az esemény igazi ünneppé változott. A fiatalság, szépség, mozgás és zene ünnepévé. Bár fiatalon azt hisszük, hogy minden megismételhető az életben, ez nem így van. Ebből az estéből is csak egy van, és ez így is marad. Ebben a felállásban, ezek a csoportok, így együtt sosem fognak újra parkettre lépni. Csak a változás állandó.

Feleségem teljesen laikusként ülte végig az estét, és még az elején megjegyezte, hogy ő ezt a tévében sem szokta nézni, mert nem igazán köti le. Gondoltam, majd meglátjuk mire jutunk. A program felénél már záporoztak a kérdései, majd miután hazatértünk, még mindig. Másnap a neten már azt nézte, hogy hol és mikor lesz valami táncos rendezvény...  Magával ragadó, színpompás, felszabadító este volt, ami pozitív energiával töltött fel mindnyájunkat, akik ott voltunk. Igazi közösségi élmény, amikor egyszerűen jó együtt lenni!

A Savaria TSE csapatai közül három kategóriából egy állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Sokaknak ez csalódás lehet, ám jussanak eszünkbe minden idők legsikeresebb kosarasának, Michael Jordannek a szavai: "Pályafutásom során több mint kilencezer dobást elhibáztam, vesztettem csaknem háromszáz mérkőzésen. Huszonhatszor vétettem el a rám bízott, győzelemhez szükséges utolsó dobást. Újra és újra hibáztam az életemben. Ezért tudtam mindig előrelépni."