Földesi Jánosné kapta a Bárdos Alice díjat

Frisss • 2013. június 14., péntek •
A Paragvári-Iskola zenetanára, a Boglya zenekar vezetője vehette át előszőr a Savaria Szimfonikus Zenakar által alapított díjat. A négy jelöltre közel háromezer szavazat érkezett egy hét alatt.
Földesi Jánosné kapta a Bárdos Alice díjat

Savaria Szimfonikus Zenekar, a város egyetlen „nemzeti” rangú előadó-művészeti intézménye évtizedek óta fontosnak tartja a zeneszerető közönség kinevelését, különös tekintettel azokra a fiatalokra, akik közül a jövő hangverseny-látogatói kikerülnek. Ebben a szellemben alapította a Bárdos Alice - kiváló ének-zene tanár díjat.

A díjat minden évben a beérkezett javaslatok alapján városi szavazással döntik el. Jelölt bárki lehet, aki Szombathely területén működő oktatási és/vagy művészeti intézményben tanít ének-zenét. Ezúttal Czeller Krisztina, Földesi Jánosné, Kocsisné Körmendi Klára és Kovács Róbert között dönthettek a szavazók. Június 3-tól június 10-ig lehetett szavazni a legnagyobb közösségi portálon, ez idő alatt közel háromezer szavazat érkezett.

2013-ban a Paragvári-Iskola zenetanára, a Boglya zenekar vezetője Földesi Jánosné vehette át a Bárdos Alice díjat Mérei Tamástól, a zenekar vezetőjétől.

Földesi Jánosné ének – népművelés szakos diplomáját 1987-ben a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán szerezte. Ettől kezdve, 26 éve a Paragvári iskola dolgozója. Feladatát kiemelkedő példamutatással végzi.

Az iskolai normál ének oktatásban és művészeti nevelésben olyan légkört, olyan hagyományokat teremtett, mely nem csak órai munkájának eredményében mutatkozik meg, de az iskola minden rendezvényét, a gyerekek népzenéhez, muzsikához, daloláshoz való hozzáállását is meghatározza.

Az ének órák normál osztályokban is a legkedveltebb tantárgyak közé kerültek munkája nyomán. A szakmai anyag elsajátításán és számonkérésén túlmenően minden lehetséges eszközt megragad a tanulók motiválására, zene iránti fogékonyságuk kialakítására. Az ének órák rendszeres szereplői a ritmushangszerek és a hegedű, mely sok tanítványát elkötelezett népzenésszé nevelte már. Tanítványai rajonganak érte.

Tanórákon kívül szabadideje terhére népdalkört vezet, nagyon szép eredménnyel. A Gerlice népdalkör rendszeres győztese a megyei versenyeknek, 2013-ban országos döntőn ARANY minősítést szereztek. Iskolai ünnepély nem képzelhető el a „Gerlicék” nélkül. E feladatok közben, a műfaji kalandozás sem áll távol tőle, melyet finom arányérzékkel és mérhetetlenül nagy zenei tudással végez.

A muzsikáláson túl, a zeneelméleti anyag elsajátítását is nagyon fontosnak tartja. Briliáns módon motiválja tanítványait. Elérte, hogy csapata, az országos Liszt vetélkedő ( zeneelmélet, zenetörténet, mű felismerés) megyei és területi döntőjét megnyerve országos 6. helyezést ért el.

Az iskolai munkán túl, a népzene oktatás elkötelezett mestere. A népzene tanszak megalapítója, tananyagának kidolgózója. A Boglya zenekar tagjaként a Bartók Béla zeneiskola tanáraként számos ifjúsági népzenei együttes működése, az utánpótlás nevelés eredményes munkája fűződik nevéhez.

Következetessége, alapossága, csendes de határozott modora határtalan gyermekszeretettel párosul.  Kiszámíthatósága, megbízhatósága, kedvessége és empátiája miatt tanítványai nagyon szeretik.

Korrektsége, szakma iránti alázata, gyermekszeretete és állandó segítőkészsége pótolhatatlan tagjává teszik minden  közösségnek.

sso.hu


közösség

további frisss

lap tetejére