Csákányi bérletesek a Weöres Sándor Színházba

Frisss • 2013. szeptember 04., szerda •
A Csákányi László bérletben a Művelődési és Sportházba meghívott három vendégelőadás mellett egy olyan produkció is szerepel majd, amely a Weöres Sándor Színház saját bemutatója. Bérletek már vásárolhatóak.

A Csákányi László bérlet hosszú évekig hatalmas hiányt pótolt Szombathely színházi életében. A Művelődési és Sportházban vendégelőadások sora várta és szórakoztatta Önöket az Agora Szombathelyi Kulturális Központ szervezésében. A Weöres Sándor Színház megalapításával kiszélesedett a kínálat, ugyanakkor repertoárjából épp azok a műfajú előadások hiányoztak, amelyeket a sportházban élvezhetett a közönség.

A két kulturális intézmény nagyon fontosnak tartja, hogy továbbra is kiszolgáljon minden igényt, ezért most egy közös lépést tesz: a 2013/2014-es évadban a műsor összeállítását és a bérletek értékesítését a Weöres Sándor Színház veszi át. A Csákányi László bérletben a Művelődési és Sportházba meghívott – és továbbra is ott látható -, három vendégelőadás mellett egy olyan produkció is szerepel majd, amely a Weöres Sándor Színház saját bemutatója.

Az elmúlt években a Csákányi László bérlet tulajdonosai közül sokan a Weöres Sándor Színházba is váltottak bérletet. Számukra kínálunk egy új lehetőséget: a szombathelyi társulat következő évadára szóló bérlet bemutatásával a Csákányi László bérlet kedvezményes, csak a három vendégelőadást tartalmazó változatát is kérhetik.

Csákányi László bérlet – 2013. ősz

4 előadást tartalmazó bérlet ára

I. kategória 9.500 Ft

II. kategória 8.500 Ft

III. kategória 7.500 Ft

IV. kategória 6.000 Ft

nyugdíjas bérlet 5.500 Ft

3 előadást tartalmazó bérlet ára

I. kategória 8.000 Ft

II. kategória 7.000 Ft

III. kategória 6.000 Ft

IV. kategória 4.500 Ft

nyugdíjas bérlet 4.000 Ft

A jelenlegi bérletesek 2013. augusztus 21-e és szeptember 6-a között, az új bérletesek 2013. szeptember 9-től válthatják meg bérleteiket, kizárólag a Weöres Sándor Színház jegyirodájában.

Nyitva tartás augusztusban hétköznapokon 10 órától 16 óráig, szeptember 1-jétől hétköznapokon 9 órától 17 óráig. (tel.: 94/318-738, e-mail: jegy@wssz.hu, web: www.wssz.hu)

Helyszínek:

Agora - Művelődési és Sportház, Szombathely, Március 15. tér 5. (3 előadás)

Weöres Sándor Színház, Szombathely, Akacs M. u. 7. (1 előadás)

Az előadások pontos időpontjáról később tájékoztatjuk bérleteseinket.

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

közösség

további frisss

lap tetejére