A város megmenti a Szimfonikus Zenekart

bz • 2012. január 16., hétfő •
Városi fenntartású lehet a Savaria Szimfonikus Zenekar, ha a szerdai közgyűlésen elfogadják a polgármester erre irányuló javaslatát. A korábban a megyétől érkező bevételeket a központi költségvetésből pótolnák. A városvezetés hétfői sajtótájékoztatójáról jelentjük.
A város megmenti a Szimfonikus Zenekart

Valószínűleg sikerült támogatást szerezni, ezért Szombathely Város Önkormányzata átvenné a megyétől a Savaria Szimfonikus Zenekar működtetését. A polgármesteri előterjesztésről – amelyet szerdán tárgyal a grémium – maga dr. Puskás Tivadar beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.

A tavalyi év végén lezajlott államosítási folyamat részeként január elsejével a Vas Megyei Önkormányzat kezelésében maradt az intézmény. Akkor még úgy tűnt, nincs elegendő pénz a város kezében, hogy a zenekart is saját kezelésbe vegye (a Mesebolt Bábszínházat átvette). Mára azonban kiderült, hogy a központi költségvetésből juthat forrás Szombathelyre is – jelentette ki a városvezető.

A szimfonikusok költségvetése eddig négy pillérre épült: körülbelül 100 millió forint megyei, 66,5 millió forint városi, 81,5 millió forint minisztériumi támogatás mellé, 123 millió forintnyi saját bevétel társult. A feladat az volt, hogy a megyétől eddig kapott összeget valahogyan pótolják. Puskás Tivadar hangsúlyozta: ha a megyénél marad, a megszűnés fenyegette volna intézményt, ezt azonban mindenképpen el szerették volna kerülni. Emlékeztetett, hogy az idén 50 éves zenekar eleinte városi fenntartásban működött, a hatvanas évek végén került a megyéhez.


Mérei Tamás, igazgató, Savaria Szimfonikus Zenekar

A 75 dolgozót foglalkoztató zenekar igazgatója, Mérei Tamás megköszönte a gyors lépéseket  – a zenészek és a harminc ezer hangverseny-látogató nevében - mint mondta, ez a szimfonikusok megmentését jelenti ; és kérte a frakciók képviselőit, hogy támogassák a polgármester előterjesztését. Azt is hozzátette, az ötven éves jubileumi koncertet október 15-én adják majd.

Az új előadó-művészeti törvény szerint különböző kategóriákba sorolják majd a zenekarokat is – mondta a sajtótájékoztatón Lazáry Viktor, Szombathely kulturális területért felelős alpolgármestere. A legmagasabb minősítés (nemzeti) a cél, de ha csak a második fokozatba kerül az együttes – amelyre minden esélye megvan, akkor is biztosított lesz a zenekar jövője – tette hozzá Lazáry, az együttes hosszabb távú finanszírozását firtató kérdésre.

közösség

további frisss

lap tetejére