Gondolhatnánk, hogy az egészségesnél nagyobb erejű exhibicionizmus az oka, hogy képeid nagy részén te magad vagy látható? 

- Talán. De én inkább úgy fogalmaznék, hogy egyszerűbben boldogulok magammal, mint egy modellel. Régebben kioldóval készítettem a fotóimat, most beállítom egy adott időre, így a kamera előtt van időm színészkedni. Mással ez egy hosszabb időt igénylő folyamat lenne. Arról nem is beszélve, hogy én pontosan tudom, hogy mit akarok viszont látni. 

Mi inspirál, amikor nap, mint nap ilyen meghökkentő képeket csinálsz?

- Maga az, hogy van valami az életemben, amivel kifejezhetek, önmagában is egy elég inspiráló dolog. Jó érzés megtalálni a kifejezés eszközét, legyen az bármi, és csináld az bármilyen módon, bárhol, bármikor, bárkivel. Szellemileg mindenki máshogy elégül ki, nos, nálam az emberek meghökkentése, annak a bizonyos hatásnak az elérése jelenti ezt a fajta kielégülést. Mindezt a fotóimmal láttatom. Élvezem, hogy nyújthatok valamit, amit senki, vagyis önmagamat. Inspirál a világ, a dolgok, amik körbevesznek, inspirál egy nevetés, egy lehulló levél, egy belehelt ablak, egy Lana Del Rey dal, vagy csak egyszerűen az új pöttyös bugyim. Ezeket a dolgokat igazából nem kell kutatni, az inspiráció benned van, lényegében az agyad dönti el, hogy mi az ami alkotásra ösztönöz.

- Milyen stílusnak neveznéd azt, amit Te képviselsz?

Nem képviselek stílust, szerintem ez nem olyan, mint mondjuk a zenében a rock, vagy az underground… Fényképezésnél sokkal inkább vagy te magad a stílus. Szerintem minden fotósnak van egy stílusa, ami nem hasonlítható senki máséhoz, hisz nincs két egyforma ember, nincs két egyforma fotó, maximum hasonló. Szeretem, ha a fotóimon az erotika, a sejtetés tükröződne vissza, vagy éppen az, amit érzek, amit gondolok. Azt akarom, hogy egy fotómra nézve a szemlélő elgondolkozzon, hasson rá, értékelje, átérezze, kedvelje azt, amit lát, akár belém is szerethet… Valami nem átlagosat próbálok nyújtani, zavarba ejtőt, élvezhetőt - és nem csak a korosztályomnak 

Alig múltál 19 éves, a képeidből pedig csak úgy árad a különlegesség.

- Az ember választhat, hogy vagy beáll a sorba és csinál egy képet, amit 2 perc múlva elfelejtenek, vagy meghökkenti az érdeklődőt és hatást gyakorol a nézőre. A mai világban lényegében véve mindegy, hogy jó, vagy rossz hatást adsz át, az a fontos, hogy megérintsd a másikat. 

Mi az első fotós élményed? Mi ösztönzött, hogy elkezd?

-Régebben inkább a rajzolás és a zenélés érdekelt, a fotózás csak később jött. A szüleimtől kaptam egy Fujifilm bridge típusként emlegetett gépet, amivel eleinte csak őrülten kattogtattam le mindent. Nem volt koncepcióm, nem terveztem meg előre, hogy milyen képet szeretnék viszont látni. Mostanában már az is előfordul, hogy hetekig tervezgetem az agyamból kipattant képi ötleteket. Sőt, volt aminek a megvalósításához évekre volt szükségem. A kis Fujival aztán egyre több mindenre voltam képes, elkezdtem tudatosan alkotni, tervezni, ötletelni. Beleszerettem magába az alkotásba és ez sokszor elmondhatatlan érzésekkel tölt el. Boldog vagyok, hogy a kreativitással ilyen közeli viszonyba kerültünk. Összetörhetik a biciklimet, levághatják a hajamat, ellophatják a pénzemet, de a kreativitást senki nem veheti el tőlem.

 Mi a legfurcsább élményed a fotózással kapcsolatban?

-A legfurcsábbnak tekinthető élményem talán saját magam folyamatos megismerése. Az alkotás sok dolgot kihozhat az emberből. Estem már mély depresszióba, vagy szerelembe, voltam felhőtlenül boldog tőle, de volt, hogy bátorrá, vadabbá, őrültebbé tett. Az évek során rengeteget fotóztam magamat, és ez nagyban befolyásolja azt, hogy hogyan éljem az életemet. Láttam magam változni, szépülni, vagy éppen itt ott kerekedni. Ma már egy pólót is úgy veszek meg, hogy eltervezem, milyen módon fogom lefotózni. Roppantmód érdekes, és izgalmas dolog, amikor a hobbid az életed legmeghatározóbb része lesz, rá vagy utalva, de ugyan akkor vonzódsz hozzá. 

Azt hiszem ilyen fiatal lánytól még nem kényelmetlen megkérdezni, hogy "mi leszel, ha nagy leszel"? 

- Ha nagy leszek csak boldog szeretnék lenni, vagy legalább fotográfus… 

Szeretettel várok mindenki a májusban megnyíló „Lebegés, mint művészet” című kiállításomra a Cafe Freibe.