A jótékonyság is része lesz az idei Hollywood Classicsnak

MTI • 2013. október 09., szerda •
A pompa, a csillogás és a sztárok után az idei évtől a Hollywoodra jellemző jótékonyságot is importálja a Hollywood Classics három előadásán a Savaria Szimfonikus Zenekar.
A jótékonyság is része lesz az idei Hollywood Classicsnak

Mérei Tamás igazgató szerint minden eddiginél nagyobb érdeklődés kíséri a zenekarnak azt az immár szombathelyi hagyománynak tekinthető produkcióját, amelynek keretében a zenekar népszerű és többségében már klasszikusnak számító hollywoodi filmzenékből ad elő részleteket. Az érdeklődést jelzi, hogy a korábbi években tartott két előadás helyett idén három előadást hirdettek meg, ám ennek ellenére is napok alatt, mindenféle plakát és hírverés nélkül elkelt az összes jegy, és már pótszékekre sem tudják leültetni azokat, akik be szeretnének jutni a Bartók Terembe.
    

Mérei Tamás elmondta, hogy idén a hollywoodi Oscar-gálák hangulatát idéző fogadtatás közepette megérkező látogatókról fotókat készítenek, ha pedig ezeket a fényképfelvételeket megvásárolják az érintettek, azzal a nehéz anyagi helyzetben lévő szombathelyi Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központot támogatják.
   

 A Hollywood Classics sztárvendége idén az X-faktorból ismert Takács Nikolas lesz, közreműködik Ujvári Tímea énekesnő, az est házigazdái Bálint Antónia és Harsányi Levente lesznek. A Savaria Szimfonikus Zenekar tolmácsolásában olyan filmekből csendülnek fel slágerek október 11-én 12-én és 13-án, mint az Összeesküvés elmélet, a Grease, a Pearl Harbor, a Da Vinci kód, a Psycho, vagy a Rettenthetetlen, az Egy asszony illata, a Valami Amerika és a Csak szex és más semmi.

közösség

további frisss

lap tetejére