Közel 25 millió forint jutott 85 civil szervezetnek

Frisss • 2013. július 12., péntek •
85 szervezet részesült idén a Kulturális és Civil Alap támogatásából. Az ünnepélyes szerződés átadáson elhangzott, már működik a civil fórum Szombathelyen, és novemberben megválasztják az év szervezetét is.
Közel 25 millió forint jutott 85 civil szervezetnek

A Városháza Házasságkötő termében írta alá Lazáry Viktor alpolgármester az együttműködési szerződéseket és adta át a civil szervezeteknek. A 2013. évi Kulturális és Civil Alap felosztásáról a Kulturális és Sport Bizottság döntött, ami egyúttal a támogatásra szánt összeget a tavalyi 20 millió forintról 24 millió 830 ezer forintra emelte. 85 civil szervezet részesült támogatásban, közülük hatan hosszútávú feladat-ellátási támogatást kapnak, a többiek pályázat vagy egyedi kérelem útján juthattak támogatáshoz.

Dr. Takátsné dr. Tenki Mária civil ügyekért felelős tanácsnok köszöntőjében kiemelte, januárban fogadta el a közgyűlés Szombathely Civil Koncepcióját, amely igyekszik szorosabb, sokszínűbb kapcsolatot kiépíteni a civil szervezetek és a város között. Ezután elfogadásra került az idei esztendőre vonatkozó Civil Cselekvési terv is, amelyben megfogalmazott feladatok közül már megvalósult a Civil Fórum létrehozása, és a közgyűlés döntésének értelmében az Év Civil Szervezte díj kitüntetés is. Utóbbit a Szent Márton gála keretében adják majd át.

Szombathelyen közel 700 civil szervezet működik, az önkormányzat a lehetőségeihez mérten igyekszik mindegyiket támogatni.

Az ünnepségen elhangzott az is, hogy az önkormányzat beadott egy 20 millió forintos pályázatot. Ha sikeresnek bizonyul, tovább erősödhet a civil fórum, valamint informatikai és jogi képzéseket is biztosítanának a területen dolgozóknak.

közösség

további frisss

lap tetejére