VIDOR-díjat vett át Jordán Tamás

EB • 2012. október 16., kedd •
A Széllel szembe című önálló estjéért vehette át az elismerést a színidirektor. A díjat Lazáry Viktor alpolgármester adta át szombaton este.

A 2012-es VIDOR Fesztiválon a zsűri egybehangzó döntése alapján a példaértékű műfaji újításért Jordán Tamás Széllel szembe című önálló estje kapta a különdíjat. A Jordán stand up est egyébként a poénok és poémák alcímet viseli, egy igazi édes-bús előadás, mely megtörtént sztorikat dolgoz fel, versekkel tarkítva.

Idén először nem díjkiosztó gálaesten kapták meg a művészek a zsűri által odaítélt elismeréseket, hanem rendhagyó módon saját közönség előtt. Így Jordán Tamás szombaton, a Széllel szembe című stand up előadás előtt Lazáry Viktor alpolgármestertől vehette át a díjat. A távolból Tasnádi Csaba, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója, a VIDOR Fesztivál főszervezője is gratulált

közösség

további frisss

lap tetejére