Videókonferencia helyszíne volt Szombathely

Frisss, MTI • 2013. szeptember 20., péntek •
A kormányhivatalok egymás szakmai beszámolóit hallgathatták meg a közigazgatás átalakításának eddigi tapasztalatairól egy pénteki videókonferencián. Navracsics Tibor Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter is bejelentkezett.
Videókonferencia helyszíne volt Szombathely

Egy korábbi konferencián, amely a kormányhivatalok megalakulásáról szólt

Az Országos Roma Önkormányzat együttműködésével száz roma ügyintéző kezdi meg munkáját a kormányablakokban és okmányirodákban - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter egy budapesti videokonferencián, pénteken. A miniszterelnök-helyettes hozzátette: a roma munkatársak jellemzően azokon a településeken dolgoznak majd, ahol a roma közösség a helyi lakosságon belül nagyobb arányt képvisel.

Navracsics Tibor elmondta, azzal, hogy egységbe szervezték az állami közigazgatást, és az állampolgárok egységes rendszer szerint intézhetik hivatalos ügyeiket, az elsődleges cél a hatékonyság növelése volt. Ez azonban nem azt jelenti, hogy csak egy megoldás létezik a különböző hivatalokban, hiszen eltérő (gazdasági, természeti) struktúrájú megyékről van szó.
    

A fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint járási hivatalok működési tapasztalatait összegző videokonferencián a miniszter beszédében úgy fogalmazott, "egy közösség vagyunk", a létrehozott kormányhivatalok és okmányirodák alapvető célja a közjó és a nemzet javát szolgálni. Kitért arra, a magyar rendszerre "felfigyelt a külföld is", az OECD például a balkáni országok figyelmébe ajánlotta a magyar közigazgatási struktúrát. 

A konferencián - körkapcsolásos rendszerben - szót kaptak a járási hivatalvezetők, akik röviden ismertették, bemutatták a helyi kormányhivatalt, kitérve az egyes megyék gazdasági, földrajzi sajátosságaira. A felszólalók mindenhol az ügyfélbarát ügyintézést, az irodák és ügyfélterek komfortosabbá tételét, továbbá a magas szakmai munkát emelték ki, valamint beszámoltak arról, hogy törekednek a munkatársak továbbképzésére is.

Több hivatalvezető mondta azt, hogy az okmányirodákban megszüntették az ügyfélmentes napot, és a nyitva tartást az igényekhez igazították, így több helyen reggel nyolc és este 20 óra között tartanak nyitva. Több kormányhivatali vezető számolt be arról, hogy kiveszik részüket a társadalmi szerepvállalásból is, és jó kapcsolat van a kormányhivatalok és a helyi önkormányzatok között.
    

Palich Etelka, a fővárosi kormányhivatal főigazgatója úgy vélte, hogy sikerült a közigazgatás ezen területének átszervezése, és a szervezeti fejlesztés, ami az átszervezést követte minőségi változást is hozott.Kovács Zoltán, a Veszprém megyei kormányhivatal vezetője szerint küzdelmes feladat volt a vagyon átvétele, és a költséghatékony működést úgy kellett kialakítani, hogy az ne menjen a szakmai színvonal rovására. Beszámolt arról, hogy a helyi szinten megtett intézkedések jelentős pénzügyi megtakarítást eredményeztek, példaként a személyi juttatások felülvizsgálatát, az elavult gépkocsik eladását, vagy a munkatársak telefonkeretének egységes meghatározását említette.Vasas Lászlóné, a debreceni hivatal főigazgatója úgy fogalmazott, a járási hivatalok kiépítésével "az állam megérkezett a megyékbe", hiszen korábban a kormányzati elvek "csak a főváros határáig jutottak". Úgy vélte, a kormányablakokkal és az ügyfélbarát ügyintézéssel megszűnt a korábban tapasztalható "állami felsőbbrendűség", most gyors, könnyű az állami szolgáltatások elérése.

közösség

további frisss

lap tetejére