Veszélyben a család, a közösség, a hit?

Haitzmann Ágnes • 2020. október 27., kedd •
Akár a jelen törvényi szabályozást is pontosítani kellene a gyerekek érdekében – véli Székely János megyéspüspök, akivel az elhíresült mesekönyv mellett arról is beszélgettünk, hogy kik maradoztak el a járvány idején a templomokból, hogy mennyire vagyunk szolidárisak egymással, és hogy miként tölthetjük értékesen az időnket.
Veszélyben a család, a közösség, a hit?

Mennyiben változtatta meg a járványhelyzet a hitéletet? Hogyan látja lesz-e hosszú távon lenyomata az emberekben, a hitélet gyakorlásában?

A járvány sok szenvedést okozott a betegeknek, fájdalmat az elhunytak hozzátartozóinak, kellemetlenségeket az egész társadalomnak. Ugyanakkor sok ember és sok család számára a járvány lehetőséget ad arra, hogy lelassítsák az élettempójukat, több időt szenteljenek egymásra, elgondolkodjanak az egész életük értelmén.

A templomba járás területén az figyelhető meg, hogy a legmélyebben hívő emberek - még ha idősek is, és számukra ez nagyobb kockázattal jár - rendületlenül jönnek, számukra létfontosságú az Istennel való eleven kapcsolat. Ha elmennek az üzletbe vásárolni, akkor evidencia számukra, hogy még inkább jöjjenek oda, ahol a lelkük épül, táplálkozik, fellélegzik. Sokszor épp a fiatalabbak, vagy azok, akik számára nem jelent ennyit az Istennel való kapcsolat, ők maradoznak el a szentmisékről. Nagyon reméljük, hogy a járvány végével ők is visszatalálnak.

 

Beszéljünk a családokról! Mennyire szilárd ma ez az érték? Mit gondol az elhíresült érzékenyítő mesekönyvről?

Nagyon sok ember döbbent meg azon, hogy milyen mesekönyvet akarnak egyes pedagógusok bevinni az óvodákba és az iskolákba. Talán a mesekönyvnél is megdöbbentőbb az óvodapedagógusoknak és alsó tagozatos tanítóknak készült, a mesekönyvvel kapcsolatos foglalkozásterv. Ez a segédkönyv azt javasolja a pedagógusoknak, hogy többek között a következő állításokról kérdezze meg a gyermekek véleményét:

  • Minden gyermek dönthet a saját sorsáról. Csak a szülőnek van joga dönteni a gyermek sorsáról.
  • Nektek van-e olyan elfoglaltságotok, amire a szüleitek köteleztek, hogy csináljátok? Könnyen elfogadtátok, hogy ezt kell csinálni?
  • Egy gyereknek mindent úgy kell csinálnia, ahogy a szülők mondják?
  • Dönthet-e a gyermek, melyik iskolában akar tanulni? Ha nem szeretnél ezentúl húst enni (nem akarod, hogy állatok haljanak meg emiatt), kötelezhetnek-e a szüleid, hogy elfogyaszd? Dönthet-e a gyerek arról, meddig marad fenn este?

A pedagógusoknak szóló kézikönyv így magyarázza a beszélgetések egyik célját: „A beszélgetés fontos pontja, hogy a diákok felismerjék: mindenkinek azonos jogai vannak.” Vagyis egy olyan tanári kézikönyv jelent meg, amely a gyermeket elbizonytalanítja abban, hogy a szüleinek van-e „joga” megszabni, hogy ő meddig maradjon fenn, egyen-e húst, milyen foglalkozásra járjon.

Természetesen, ahogy a gyermek nő, a szülőnek egyre inkább be kell vonnia a gyermekét a vele kapcsolatos döntésekbe. Ám amíg a gyermek nem válik felnőtté, és nincs meg az az élettapasztalata, ami a szüleinek megvan, addig a szülő feladata, hogy a gyermeke érdekében a gyermek életét helyes irányban segítse az emberi kibontakozás útján, és megóvja őt a sérülésektől, káros hatásoktól. A tanári kézikönyv kérdései sajnos nem ebbe az irányba mutatnak, hanem a gyermek jogait állítják szembe a szülő jogaival.

A mesekönyv és a kézikönyv másik döbbenetes vonása az, hogy a gyermekekkel - gondolatkísérletként, vagy kis szerepjátékokban - eljátszatja azt, hogy nemet változtatnak. A fiúknak lányos mozdulatokat kell utánozniuk és megfordítva. El kell képzelniük, hogy mi lenne, ha egy napra fiúvá vagy lánnyá változnának. A pedagógusnak azt a javaslatot adja a kézikönyv, hogy kezdjen beszélgetést a gyerekekkel a melegházasságról.

Egy az Egyesült Államokban készített felmérés szerint azokban az államokban, ahol kötelezően bevezették ezt a fajta „érzékenyítést” a gyermekek számára, ott néhány év múlva a fiatalok csak mintegy 70%-a mondta azt magáról, hogy heteroszexuális (míg ez az arány 95%- körül van azokban az államokban, ahol hasonló „érzékenyítés” nem történt).

Természetesen egyetértek azzal, hogy egy olyan társadalomban szeretnénk élni, ahol a bizonytalan nemi identitású személyeket is tiszteletben tartják, és szeretik. Azzal is egyetértek, hogy erre az elfogadására nevelni kell a gyermekeket. Ám ezt nem ilyen kis korban (óvoda és általános iskola), és nem ilyen módon kell tenni.

A szexuális orientáció nem genetikailag determinált. Vannak egypetéjű ikrek, ahol az egyik testvér heteroszexuális, a másik azonosneműekkel létesít szexuális kapcsolatot. A szexuális orientáció nem is fekete-fehér, hanem sok árnyalata van, és fokozatosan formálódik, bontakozik ki.

A gyermek nemi identitása és szexuális orientációja lassan erősödik és érlelődik. Nagy vétek ezt a folyamatot kis korban megzavarni, és ilyen módon esetleg megakadályozni egy-egy gyermek életében azt, hogy ő valaha boldog édesanya és feleség, vagy boldog apa és férj lehessen.

Nagy szükség volna a jelen törvényi szabályozásunk pontosítására azzal kapcsolatban, hogy mik azok a gyermekek számára káros dolgok, amiket egy pedagógusnak nincs joga bevinnie az óvodába és az iskolába.

A család – mindennek ellenére – a legtöbb ember számára óriási érték. A legtöbb ember nagyon is vágyik arra, hogy szerető családi légkörben élhesse le az életét. A katolikus egyház egyik legnagyobb kincse, hogy fel tudjuk mutatni a család eszményét, és meg tudunk mutatni nagyon sok olyan hívő családot, akik élik is a sírig tartó szerelem, a hűség, a gyermekáldás elfogadásának örömét és értékeit.

 

Mit hozott ki az emberekből a járványhelyzet, van-e szolidaritás? A rászoruló rétegek mekkora figyelmet kapnak?

A járvány egyik legfőbb áldozatai a legszegényebbek. Azok, akiknek nincsenek tartalékaik, akik albérletben laknak, akik elvesztették az állásukat. Sokan a segítségükre siettek, így például a Szent Márton Köpenye Alapítvány, akik tavasszal, de most az őszi szünet alatt is meleg ebédek százait viszik a rászorulóknak. Óriási segítséget jelent a Karitász tevékenysége is, amely az egyházmegye egész területén rászorulók ezreit tartja számon és segíti.

A Föld legszegényebb régióiban - pl. Afrika egyes területein - még súlyosabbak a járvány következményei. Égetően fontos volna, hogy segítsünk.

 

Hogyan látja, mennyire vagyunk összetartóak? Tiszteljük-e a hagyományainkat, az értékeinket? Működnek-e a kis közösségek?

Nagy öröm, amikor emberek szeretetben együtt vannak, közös értékek összetartják és lelkesítik őket. Az Egyház olyan kitüntetett hely, ahol ilyen közösségek hála Istennek még nagy számban vannak. Európának nincs jövője, ha elveszíti azokat az értékeket, amelyek valaha létrehozták az európai kultúrát, az európai tudományosságot, művészetet és társadalmakat. És nincs jövője akkor sem, ha már nincsenek benne olyan közösségek, amelyek ezeket az értékeket élik és továbbadják.

 

Milyen személyes tanácsot adna az embereknek most, 2020 őszén?

A járvány ideje kihívás mindannyiunk számára. Amellett, hogy védekezünk, amellett, hogy várjuk a végét, fontos volna ezt az időszakot is értékesen, helyesen eltölteni. Töltsön ki-ki több időt a családjával, a szeretteivel! Beszélgessenek, játsszanak együtt, sétáljanak az erdőben! Használjuk az időt gondolkodásra, imádságra is! Vegyünk elő egy-egy jó könyvet! Vegyük észre a rászorulót, és segítsünk! Tegyük a járvány hónapjait is az életünk értékes, tartalmas részévé!


Fotó: Magyar Kurír

közösség

további frisss

lap tetejére