Vereséggel zárták az alapszakaszt

sd • 2021. február 16., kedd •
Azzal, hogy múlt héten megverte legfőbb riválisát, a Berettyóújfalut a Haladás élvonalbeli futsal csapata, egyben meg is nyerte az alapszakaszt, így az utolsó, a zöld-fehérek számára tét nélküli találkozón még egy Újpest elleni zakó is belefért.
Vereséggel zárták az alapszakaszt

Az UTE Atlétikai Stadionjában megrendezett mérkőzésen gólszegény első félidőt produkáltak a csapatok, de Suscsáknak köszönhetően a hazaiak lehettek elégedettebbek, hiszen egy gólos lila-fehér előnyről várhatták a második félidőt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Dróth, Vas és Darrieer nem is került be a vasiak keretébe, de Alasztics és Simic sem kapott lehetőséget a meccsen. Juanra mester főleg a fiataloknak adott lehetőséget, és azoknak, akik eddig kevesebb időt töltöttek a pályán.
Hat perccel a játékrész megkezdését követően már 2:0 állt a táblán, ismét Suscsák volt eredményes, de még mindig sok volt hátra. A Hali győzelmi reményeit Gerencsér hozta vissza a 37. percben, de nem hogy a 3 pont, még a döntetlen sem jött össze a Szombathelynek, így nem kis meglepetésre az Újpest örülhetett a lefújáskor, a vendégek pedig így elvesztették veretlenségüket. Azonban ez sem veszélyeztette már Haladás alapszakasz-győzelmét, mivel azt már múlt héten bebiztosították a Berettyóújfalu ellen.


Újpest RFC-220 Volt – Haladás VSE 2-1 (1-0). – Budapest, zárt kapuk mögött, NB I-es futsalmérkőzés, vezette: Zimonyi, Hartung, Muhari.

Újpest: Tyukász – Lucas, Szeghy, Horváth B., Ricardo. Csere: Dohány, Németh M., Fekete M., Nehéz, Lineker, Klushyn, Suscsák, Fekete O. Edző: Frank Tamás.

HVSE: Gyimesi – Hajmási, Horváth P., Dávid, Gerencsér. Csere: Homlok (kapus), Kovács M., Nagy K., Sipos, Vatamaniuc-Bartha, Szakasics, Vidák. Edző: Calvo Rodriguez Juan Ramon.

Gólszerzők: Suscsák (4., 26.), ill. Gerencsér (37.).


fotó: VAOL / Unger Tamás

közösség

további frisss

lap tetejére