Végéhez közeledik a törökországi rendkívüli állapot

MTI • 2018. július 09., hétfő •
De előtte még 18 ezer közalkalmazottat menesztettek...

Elbocsátottak 18 ezer 632 alkalmazottat - köztük kilenc ezer rendőrt és hat ezer katonát - Törökországban az állami szférából a hivatalos közlönyben vasárnap megjelent törvényerejű rendelet értelmében. Az Anadolu török állami hírügynökség az újabb intézkedést a két évvel ezelőtti puccskísérlet után bevezetett "rendkívüli állapot utolsó rendeletének" nevezte, mivel a török vezetés a közelmúltban többször kilátásba helyezte a rendkívüli állapot feloldását július 19-től. A menesztettek között van többek között a szárazföldi erők 3077, a haditengerészet 1126, a légierő 1949 tisztje és altisztje, valamint a rendőrség 8998, illetve a csendőrség 649 tagja. A listán szerepel még 1052 ember az igazságügyi minisztériumtól, köztük bírójelöltek, de négy tartományi kormányzó-helyettes is. A rendelet intézkedett 12 egyesület, három kisebb újság, és egy kisebb televízió bezárásáról is. Az indoklás szerint azért, mert azok nemzetbiztonságot veszélyeztető tevékenységet folytattak, például terrorszervezetekkel álltak kapcsolatban. Az állam az érintett egyesületek és sajtóorgánumok mindennemű vagyonát lefoglalta. Az intézkedéssel egyúttal 148 korábban menesztett hivatalnokot visszavesznek az államigazgatásba, de a rendvédelmi és katonai szervek előzőleg elbocsátott tagjaiból sokakat megfosztanak a rendfokozatától.     A leköszönő török miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy a rendkívüli állapot várható feloldásával Ankara terrorizmus elleni harca nem fog gyengülni. A távozó kormányfő hivatkozott arra, hogy 2017 őszén Franciaország is úgy járt el, amikor a rendkívüli állapot eltörlésekor az addig érvényes rendkívüli intézkedéseket az általános jogba ültette át.

közösség

további frisss

lap tetejére