Iskolai felvilágosító program indult pedagógusoknak, szülőknek és gyerekeknek a cukorbetegséggel kapcsolatban. A KiDS programot a Nemzetközi Diabétesz Szövetség hozta létre, egy gyógyszercég támogatásával és az Egy Csepp Figyelem Alapítvány közreműködésével. Erős Antónia, az alapítvány elnöke a programmal kapcsolatban elmondta, a hozzájuk érkezett visszajelzések szerint több olyan intézmény is akad, ahol a cukorbeteg gyerekeket elutasították általános iskolai beiratkozáskor betegségük miatt. Mint mondta, egészen szélsőséges, extrém esetekkel is találkoztak, ezért vállalták, hogy kidolgozzák a program gyakorlati részét, a betegséggel kapcsolatos és a beteg gyermek napközbeni ellátásához szükséges ismeretanyagot összeállítva. Az egyelőre pilotként induló program öt általános iskolában kezdődik, a cél pedig a "jó gyakorlat" országossá tétele.
Van, ahova nem vesznek fel cukorbeteg gyereket
További híreink
A Díjbeszedő Holding Zrt. felel a mérőórák leolvasásáért vármegyénkben 
Hat újabb területen, közte a mi vármegyénkben kezdte meg szolgáltatását a Díjbeszedő Holding Zrt. az elmúlt hetekben. A korábban a fővárosban és Észak-Magyarországon működő vállalat április végén
Tűzoltóállomásból játszótér - gyermeknap alkalmából kinyíltak a szertárak Vas vármegyében is 
Gyermekzsivaj töltötte meg a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság központi épületét vasárnap délelőtt.
Brutális drogjárvány pusztít Amerikában: zombiként járnak az emberek az utcákon - megrázó videó 
Borzalmas felvételek mutatják, milyen pusztító áldozatokkal jár a philadelphiai kábítószer-járvány. A Kensington negyed – amely a szabadtéri drogpiacáról vált hírhedtté – teljesen tele van ...
Hiába tért vissza a magyarok nagy kedvence, elképesztően megdrágult 
A háztartási keksz 70 százalékkal kerül többe, mint egy évvel ezelőtt, és ennek következtében szinte luxuscikk lett a klasszikus Pilóta keksz is. Pedig épphogy visszatért a piacra.
Kitört a kommentháború a Facebookon Suhajda Szilárddal kapcsolatban 
Miután a Suhajda Szilárdért indított mentőcsapat egyik tagja elmondta, hogy mindent megtettek a hegymászóért, de nem találták meg, abbahagyják a keresést. A közösségi médiában azóta egymásnak estek a
Új androidos vírus ütötte fel a fejét, több tízezer készülék lehet fertőzött 
Hiába dolgoznak napról napra azért a különböző, szoftverbiztonsággal foglalkozó cégek, hogy a felhasználók számára a lehető legbiztonságosabb környezetet teremthessék meg, néha még ők sem tudnak elég
Esélye sem volt a sofőrnek a sártengerrel szemben - videó 
Sártenger sodort el egy autót Spanyolország délkeleti részén, amikor a sofőr át akart hajtani egy villámáradáson. Az erről készült felvételt a TV2 Tények is bemutatta.
A kutyák jobban megértenek minket, mint gondolnánk: komoly áttörést értek el magyar kutatók 
Nincs olyan ember a Földön, aki ne tette volna fel már magának azt a kérdést: megértenek minket a kutyák? A régóta húzódó vita végére most az ELTE munkatársai tettek pontot.
Kik azok a serpák valójában? 
A nyugati hegymászókat segítő nepáli férfiak és nők a serpa népcsoport tagjai: a hegyekhez alkalmazkodott szervezetük teszi őket alkalmassá, hogy jobban elviseljék az extrém körülményeket.
Európai fordulat? Dániában tárgyalhat a békéről Oroszország és Ukrajna 
A dán külügyminiszter szerint Brazíliára, Indiára és Kínára is szükség lesz a béketárgyalás megszervezésében.
Fiatalok segítenek a parkolóban sátrazó néninek 
A közösségi médiát bejárta a hír, miszerint egy 84 éves néni a komáromi Tesco parkolójában él, egy sátorban. Azóta kiderült, hogy két fiatal a néni segítségére sietett: most lakhatást keresnek számára ...
Csíksomlyói búcsú: értékvezérelt életre buzdította a zarándokokat az ünnepi szónok (videó) 
Zarándokok százezrei gyűltek össze szombaton a csíksomlyói hegynyeregben, hogy részt vegyenek az ünnepi szentmisén.