Ungárék már a spájzban vannak!

• 2020. október 30., péntek •
Erre enged következtetni, hogy egyre több önkormányzati cég tűnik fel hirdetéseivel az ugytudjukos propaganda lap hasábjain. Konszenzusos közgyűlésen vagyunk túl - legalábbis így értékelték a frakciók képviselői a tegnapi ülést.
Ungárék már a spájzban vannak!

- Gratulálok Szabó Tibornak színházigazgatói kinevezéséhez, személye garancia az intézmény előremutató működésére és a várható darabok kiváló minőségére - kezdte értékelőjét Illés Károly, a közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetője. Alig volt olyan napirendi pont, amit ne tudtak volna támogatni a kormánypárti képviselők. A járvánnyal kapcsolatban Illés Károly hangsúlyozta, a kormány a helyzet magaslatán áll, Orbán Viktor miniszterelnök mai tájékoztatójából is kiderült, hogy tőlünk nyugatra fekvő országokhoz képest sokkal jobb mutatókkal rendelkezünk a COVID elleni harcban. Szóvá tette, hogy bár nyílt ülés keretében szerették volna tárgyalni a SZOVÁ-val kapcsolatos napirendi pontot, ezt azonban a városvezetés leszavazta. Pedig a szombathelyieknek joguk lett volna megismerni az új röplabda csarnokra és rendezvénytérre vonatkozó terveket. Előbbit ugyan visszavonta Nemény András, utóbbi azonban még mindig aktuális úgy, hogy a Sportkomplexum pedig kihasználatlanul áll.
Aggályosnak tartotta a Távhő és az AGORA reklám szerződéseit, amelyet az önkormányzati cégek az Ungár Péter érdekeltségébe tartozó, hosszú szünet után ismét megjelenő propaganda lappal kötöttek. A Távhő 1,8 millióért hirdet éves szinten a lapban, míg az AGORA pénzmozgás nélkül bartellezik a lap főszerkesztőjével, aki nem mellesleg a Médiaközpont szakmai tanácsadója is. Megjegyzendő, hogy az AGORA vezetője épp olyan politikai színeket képvisel, mint Ungár, így nem meglepő az intézmény és a lap összefonódása, de nem is etikus.
Illés Károly üdvözölte az új orvosi ügyelet kialakítását, amely már meg is kapta a működési engedélyt, de arra is emlékeztetett, hogy 8-ból csak 3 asszisztenssel sikerült szerződést kötnie a városnak, míg a beígért két ügyeleti autóból csak egyet szereztek be.
A Fidesz-KDNP frakcióvezetője szintén helyeselte az új szociális központ kialakítását a Pozsony utcai idősotthon bővítésével, aminek előfeltétele volt a Kolozsvár utcai bázis felszámolása. Ezzel összefüggésben ő azért kikérte volna a környékbeli lakók véleményét is, tekintettel arra, hogy a Pozsony utcai intézmény bővítése befolyásolja majd a környékbeliek életét.
Említést tett az új buszok beszerzéséről, amelyek rendkívül fontosak és környezetbarátabbak 30 éves elődeiknél, ugyanakkor azt is megemlítette, hogy ezeket dízel motor hajtja, nem pedig elektromosak. Márpedig utóbbiak beszerzésére tett ígéretet a baloldal a tavalyi kampányban. A közlekedésnél maradva Illés Károly fontosnak tartotta az "Okos zebra" projektet, amivel csökkenthető a forgalmas csomópontoknál a gyalogosokra leselkedő balesetveszély mértéke.
Szólt a Közterület-felügyelettel összefüggő döntésekről is, úgy mint a létszám- és kamerarendszer-bővítésről, jó munkát kívánt az új vezetőnek, és egyúttal köszönetet mondott a korábbi igazgatónak, Varsányi Péternek, aki felépítette a Szombathelyi Közterület-felügyelet rendszerét.
Szóba került még a zöld hulladékok elhelyezését célzó terv kidolgozása, amely a következő időszak jelentős feladata, hiszen amit eddig el lehetett égetni a családi házas övezetekben a portákon, azt már jövőre törvény tiltja, viszont a levágott, nem komposztálható gallyak, nyesedékek, további sorsáról gondoskodni kell.  

Az Éljen Szombathely! frakciójának vezetője, Tóth Kálmán hatékonynak minősítette a mögöttünk hagyott közgyűlést. Németh Ákos tanácsnok szintén gratulált a színház új igazgatójának kinevezéséhez. Úgy fogalmazott: a város saját forrásából érkezik a 7 új busz, amelyekkel együtt egy új Busz Plusz elnevezésű kampányt is indítanak, ennek célja, hogy a tömegközlekedés irányába tereljék az embereket. A városi menetrend módosítását pedig majd az átfogó közlekedési koncepció keretében alakítják ki. Főképp a kiskert tulajdonosok kérésére ismét elérhető lesz busszal a Parkerdő, ahova minden héten egyszer indít járatot a Volán. Németh Ákos is kitért az erősen megkérdőjelezhető reklám szerződésekre, ám ő semmi kivetnivalót nem talált ezekben, mondván, az AGORA esetében nem történt pénzmozgás, míg a Távhő szerződésben áll a Vas Népét kiadó Mediaworkssel is.
Tóth Kálmán pilot jellegűnek nevezte Szuhai Viktor kezdeményezését, amivel a tanácsnok élővé akarja tenni a testvérvárosi kapcsolatokat, ehhez kapcsolódóan témafelvetéseket vár a képviselőktől. A frakcióvezető szerint jó dolog ugyan a Schaeffler helyi bővítése, ám fájó az az útépítés, amire az önkormányzat korábban garanciát vállalt, mert hát ez is csak pénzbe kerül.
Szóba hozta a kerti avar égetését, ami egy új helyzet, és egyelőre megoldatlan feladat. Mint mondta, a Stromfelden egy nyitott konténerrel próbálkoznak és eddig jók a tapasztalatok, mert csak zöldhulladék került a gyűjtőedénybe, de a hosszú távú megoldáson még dolgozni kell.
Az Erdei Iskola úti szemétlerakónál tapasztalható áldatlan állapotok felszámolása érdekében megtörténtek az első lépések. Németh Ákos tájékoztatása szerint a szeméthegy betakarása folyamatban van, hogy a halmot ne tudja megkezdeni a szél.
A rendezvénytérrel kapcsolatban felmerülő sajtókérdésekre válaszolva a képviselők elmondták, hogy mindösszesen csak feladatot akartak adni a SZOVA Szállodaüzemeltető Kft-nek, nem pedig felszámolni, mivel rendeltetésszerű feladata nincs.

Koczka Tibor (Pro Savaria) Lech Wałęsától vett idézettel nyitott, miszerint a politika rá fordítva hat: minél nehezebb, annál jobban pörgeti. Mondta ezt arra utalva, hogy ő levetette volna az összes napirendi pontot, ennek ellenére a közgyűlés mégis úgy döntött 1-1,5 milliárd forint sorsáról, hogy nem lehet látni Szombathely jelenlegi pénzügyi helyzetét. Szerinte a jövő évet még ki lehet bekkelni, 2022 azonban nagyon nehéz lesz. Úgy látja, Nemény Andrásék felelőtlen városvezetői magatartást tanúsítottak csütörtökön.
Örvendetesnek találta az új szociális központ létrehozását, mint mondta, ennek lehetősége már korábban felmerült az előző ciklusban, de akkor még nem lehetett megvalósítani forráshiány miatt. Koczka számára teljes talány az új buszok beszerzése, tulajdonlása és működtetése valamiféle lízingelés útján. Erre vonatkozó kérdéseire nem kapott világos választ a közgyűlésen. Annyi viszont bizonyos, hogy a Gothard-kastély felújítása helyett elektromos buszok beszerzését ígérte az Éljen Szombathely, de ez sem valósult meg. Nem kapott választ arra sem, hogy a korábbi 400 millió forint helyett miért kerül a jövőben 700-750 millió forintba Szombathelynek a tömegközlekedés fenntartása.
Helyeselte, hogy marad a gépészképzés, de hangsúlyozta, ismét úgy kapott pénzt az egyetem, hogy nem vállalt semmiféle garanciát például hallgatók vagy szakok számának növekedésére, vagy a munkaerőpiacra bocsátott gépészmérnökök számának emelkedésére. Mindamellett szükségesnek tartja egy gépész mesterszak elindítását is, amivel vonzóbbá lehetne tenni a szombathelyi műszaki képzést.  
A Pro Savaria képviselője is kiemelte az "Okos zebrák" fontosságát, viszont hiányolta ősszel Nemény András korábbi COVID elleni aktivitását és intézkedéseit, amivel - akárcsak tavasszal - meggátolhatta volna itt helyben a vírus gyors terjedését.

közösség

további frisss

lap tetejére