Ungár Péternek sem megy a helyesírás

Vajda L. • 2021. március 05., péntek •
Ungár Péter, a Rózsadombról beejtőernyőzött politikus folyamatosan támadja azokat a helyi embereket, akik nem szimpatikusak neki. Néhány héttel ezelőtt fizetett hirdetésben rongyolt bele az egyik helyi újságíróba, most pedig Horváth Gábort, Kámon-Herény önkormányzati képviselőjét vádolta meg igaztalanul.
Ungár Péternek sem megy a helyesírás

A történet úgy kezdődött, hogy Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője arra kérte a  szombathelyi közéleti szereplőket, hogy csatlakozzanak ahhoz a felhívásához, melynek célja, hogy csökkentsék az oltással szembeni bizalmatlanságot. A felhíváshoz Ungár Péter is csatlakozott, mert mint mondta, a Hende Csaba által kezdeményezett ügy célját helyesnek tartja, a nyilatkozat szövege számára elfogadható.

Azt azonban nem bírta ki, hogy ne kössön bele a kormánypárt képviselőibe, ezúttal Horváth Gábort találta meg, róla a következőt írta: „Azt azért megjegyezném, hogy a nyilatkozatot megelőző bevezető szövegben szomorúan olvastam, hogy az ellenzéket kritizálják a vakcinák közötti különbségtételért, amit ráadásul Horváth Gábor fideszes képviselő is a maga zavarodott stílusában, megtett."

Ungár Péternek úgy tűnik, nem megy a helyesírás, melyre maga a megvádolt képviselő, Horváth Gábor hívta fel a figyelmet. Mint írta: "Kedves Ungár Pèter! Elèg zavarodott lett a mondatod vège. Így lenne helyes nyelvtanilag, ha tartalmilag nem is fedi a valóságot: .....Horváth Gábor fideszes képviselő is megtett, a maga zavarodott stílusában. A jövőben jobban megnézhetnéd, hogy hova teszed ki a vesszőt! Èn nem tettem különbséget a vakcinák között. A szteroid injekció miatt gondoltam, hogy a kínait nem kaphatja meg Èdesanyám."

Horváth Gábor a saját Facebook-oldalán is megosztotta az esetet, kiegészítve azzal, hogy Ungár Péter zavarodott stílusa kapcsán felmerül a kérdés, hogy „lehet, hogy az ugytudjukosok szerkesztik az oldalát?” A felvetés már csak azért is jogos, mert az Ungár Péter résztulajdonában lévő oldal esetében szinte nem telik el úgy nap, hogy ne találnánk durva helyesírási vagy stilisztikai hibákat.


Kép: Facebook

közösség

további frisss

lap tetejére