Mintegy 34 ezren kértek már időpontot a német külképviseleteken a nagyjából 250 ezer jogosult közül, hogy megindíthassák a családegyesítési eljárást Németországban. Az oltalmazott menedékjogi státuszban lévőkre augusztustól új, szigorúbb szabályok vonatkoznak. A migrációs krízis csúcsán, 2016 tavaszán döntött úgy a német kormány, hogy tekintettel a menekültügyi rendszer igen komoly leterheltségére, csak és kizárólag a genfi konvenció értelmében menekültnek minősülő személyek esetében biztosítja a családegyesítési jogot, azonban az oltalmazotti státuszba besorolt emberek esetében ezt a lehetőséget meghatározott időre felfüggesztette. Németországban 2015-től összesen 254 ezer ember kapott oltalmazotti státuszt, tehát ők azok, akik augusztustól – igaz megszorításokkal – de jó eséllyel pályázhatnak arra, hogy a családtagjaikat Németországba hozhassák. A hatóságoknak kihívást jelent majd, hogy feltárják ezen emberek hátterét, és esetükben is széles körű vizsgálatot kell lefolytatni, amit a külügyminisztérium, illetve az illetékes németországi tartomány idegenrendészeti hatósága közösen fog megtenni, de nem lehet majd százszázalékos megalapozottságú döntéseket hozni - vélik szakértők.
Újabb családegyesítési dömping indul Németországban
További híreink
Drámai előrejelzés: halálos vírusok támadnak Európában 
A kontinens egyre melegebb éghajlata miatt terjedni fognak a trópusi betegségek.
Nem titok többé: megtaláltuk azt a hatalmas magyarországi ingatlant, ahol a BYD európai központja lesz 
Csütörtökön jelentették be hivatalosan, hogy a BYD Magyarországra hozza az európai központját, ezzel több ezer embernek adva munkát. Most kiderült a pontos helyszín.
Netrisk: tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak rolleresek

Tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak motoros rollerrel közlekedők, a károkozások száma azonban ennél nagyobb is lehet, ezért fontos a felelősségbiztosítás, amelynek átlagos értéke tavaly hatezer ...
Érdemes még most tankolni, szombattól jelentősen drágul az üzemanyag

Szombattól tovább emelkedik az üzemanyagok ára, a benzin bruttó 2, míg a gázolaj bruttó 6 forinttal kerül majd többe.
Viharos hétvége: záporok, zivatarok és fagyveszély várható! 
Túlóráznak a fagyos szentek.
Árcsökkentési hullám jön a drogériákban – újabb boltlánc döntött 
A kormányzat 16-18%-os árcsökkenést vár az érintett termékkategóriákban.
Riadókészültséget hirdetett Hollandia, idegen támadásra készülnek

A holland védelmi minisztérium szerdán egyesről kettes szintre emelte a riadókészültséget, a bejelentés szerint az intézkedés oka az országot veszélyeztető megnövekedett fenyegetettség.
Őze Áron nyerte el a rangos amfiteátrium-díját 
Kőszegi ősbemutató után vehette át az elismerést
„Már elkezdődött a 6. kihalási hullám” – jelentős veszélyre figyelmeztetett a magyar geológus

Juhász Árpád geológus komor jövőképet vázolt fel a Példaképek Demcsák Zsuzsával című podcast legújabb epizódjának vendégeként. Mint mondta, már most zajlik a hatodik kihalási hullám, és ha nem változtatunk, ...
A Lidl is beszáll a versenybe, 20 százalékkal csökkenti a háztartási termékek árát

A Lidl csütörtöktől jelentős mértékben csökkenti több szépségápolási termék és vegyi áru árát. A vállalat célja, hogy a vásárlók a teljes nagybevásárlást továbbra is egy helyen, és a lehető legjobb áron ...
Kémügy: elmondta a honvédelmi miniszter, mi derült ki a nemzetbiztonsági bizottság ülésén

A honvédelmi miniszter a kémügy, és az ezzel kapcsolatos nemzetbiztonsági bizottási ülés kapcsán arról beszélt: nem a magyar érdekeket képviselte Ruszin-Szendi Romulusz a NATO és az Európai Unió vezérkarfőnöki ...
Magyarország nagy részére kiadták a figyelmeztetést

A térségen átvonuló hidegfront hatására zivatarok kialakulására lehet számítani, amiket erős, viharos széllökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható, északkeleten ...