Új év, új remények

• 2021. január 07., csütörtök •
A tervek szerint pénteken folytatódik az SZKKA számára a női élvonalbeli kézilabda bajnokság. Marosán György lányai a szebb napokat látott Alba Fehérvárhoz látogatnak.
Új év, új remények

MTK elleni vereséggel zárta 2020-at az SZKKA, most azonban itt az esély, hogy győzelemmel nyissa 2021-et, noha a feladat egészen biztos, hogy nem lesz egyszerű. Tomasevicsék ugyanis ahhoz az Alba Fehérvárhoz látogatnak, amely csapat egykor fontos szereplője volt az élmezőnynek, mára azonban a tabella hátsó régiójába süllyedt, egészen pontosan az utolsó előtti, 13. helyre. A szombathelyiek jelenleg a 10. pozíciót foglalják el, de ezzel együtt megjegyzendő, hogy a 8. és 13. hely között mindenki 4 ponttal rendelkezik, tehát a hátsó régió valósággal összeolvadt. Az abszolút utolsó Békéscsabának pedig még egyetlen pontja sincs.

A pénteki találkozón még nem tarthat a többiekkel Székesfehérvárra Csire Fanni, aki még a nyári felkészülés alatt, az FTC elleni idegenbeli edzőmérkőzésen szenvedett súlyos térdsérülést. A saját nevelésű balszélsőnek elszakadt a keresztszalagja. A 21 éves játékos a műtét óta a rehabilitációját végzi, minden nap azért dolgozik, hogy minél előbb újra SZKKA-mezben szerepelhessen.

- Köszönöm szépen jól vagyok és a térdem is egyre jobb állapotban van – kezdte a klub honlapjának érdeklődésére Csire Fanni. - Már eltelt több mint négy hónap a rehabilitációmból, gyorsan mennek a napok, most már erőnléti edző segítségével is dolgozom a gyógytornák mellett. Eddig legfőképp gyógytornász segítségével dolgoztam. Most az a legfontosabb, hogy a combom és a csípőm megerősödjön és elkezdhessek futni. Ez a következő lépés a rehabilitációmban, illetve egyensúlyfejlesztő feladatokat és emellett felső testes erősítéseket is végzek - nyilatkozta a balszélső játékos, aki reményei szerint március-április körül csatlakozhatok a lányokhoz.

- Úgy gondolom, hogy nehéz dolguk volt a lányoknak a bajnokság első felében, nem sok meccset tudtak lejátszani, és utána pedig jött az Eb, így megint szünetelt a bajnokság, de remélem a következő hetekben sikerül mérkőzéseket játszani, még ha zártkapu előtt is zajlanak majd ezek a találkozók. A következő hetekben olyan mérkőzések jönnek, amiken nyerni kell, meg kell találni a motivációt ebben a nehéz helyzetben és mindenkinek oda kell tennie magát egy csapatként, ha szeretnénk elérni a céljainkat - összegezte gondolatait Csire Fanni.

A szombathelyiek Alba Fehérvár elleni rangadója pénteken 18 órakor kezdődik a KÖFÉM Sportcsarnokban. 

közösség

további frisss

lap tetejére