Túlzott deficit - Az Európai Bizottság az eljárás megszüntetését javasolja

MTI • 2013. május 29., szerda •
A Magyarország ellen 2004-ben indított túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolja a pénzügyminiszterek tanácsának az Európai Bizottság - derül ki a brüsszeli testület által a pénzügyminiszterek tanácsa számára megfogalmazott ajánlásból, amelyet szerdán tett közzé az Európai Bizottság.
Túlzott deficit - Az Európai Bizottság az eljárás megszüntetését javasolja

A bizottság úgy ítéli meg, hogy Magyarországon a túlzott hiány kiigazítása megtörtént, és úgy számol, hogy 2013-ban a bruttó hazai termék 2,7 százaléka, 2014-ben pedig 2,9 százaléka lesz az államháztartás hiánya - áll a dokumentumban.

A bizottság által tett javaslat az eljárás 9 évének minden jelentős állomását felsorolja. A dokumentum ismerteti, 2004-ben az Európai Unió 2008-ig adott haladékot, hogy Magyarország korrigálja a túlzott deficitet, ezt a határidőt pedig többször is meghosszabbították. A dokumentum kitér arra is, hogy a tanács által megfogalmazott elvárás az volt, hogy Magyarország 2012-re 2,5 százalékra csökkentse a deficitet, a bizottság által hitelesített adatok szerint pedig ez végül 1,9 százalék lett.

Emellett a bizottság becslése szerint a ciklikus hatásoktól megtisztított, egyszeri és más átmeneti intézkedések nélküli költségvetési hiány 2013-ban a GDP háromnegyed százalékán, 2014-ben pedig a GDP másfél százalékán áll majd, ami összhangban van Magyarországnak a GDP -1,7 százalékában meghatározott középtávú célkitűzésével - állapítja meg a dokumentum.

A javaslat felidézi, hogy a legutóbbi magyar konvergenciaprogram idén és jövőre is 2,7 százalékos GDP-arányos hiánnyal számol, a bizottság tavaszi előrejelzése viszont 3, illetve 3,3 százalékos deficitet jelzett előre 2013-ra és 2014-re. A május elején közzétett gazdasági prognózis közzétételét követően bejelentett magyarországi intézkedések gazdasági hatását Brüsszel idén a GDP 0,3 százalékára, jövőre pedig 0,7 százalékára becsüli.

A bizottság úgy ítéli meg, hogy Magyarország államadóssága is csökkenő pályára került: 2010-ben még a GDP csaknem 82 százaléka volt, 2012-ig pedig a kötelező magán-nyugdíjpénztári pillér megszüntetéséből származó egyszeri jelentős transzfernek és "számos konszolidációs intézkedésnek" köszönhetően a bruttó hazai termék 79,2 százalékára csökkent. A dokumentum emlékeztet, hogy a magyar konvergenciaprogram jövőre 78,1, 2014-ben pedig 77,2 százalékos adósságszinttel számol, a bizottság viszont ennél 1-1 százalékponttal többre számít.

A bizottsági javaslat a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére vonatkozó javaslatban arra is emlékezet, hogy "Magyarországnak a középtávú célkitűzésével összhangban lévő költségvetési irányvonalat kell fenntartania, beleértve a kiadásnövelési referenciaérték tiszteletben tartását, és megfelelő előrehaladást kell tennie az adósságkritérium teljesítése felé". A gazdasági és monetáris unió működését szavatolni hivatott stabilitási és növekedési paktum az államháztartási hiánynak a GDP három százaléka alatt tartása mellett azt is előírja, hogy a tagállamoknak bruttó hazai termékük 60 százaléka alá kell csökkenteniük államadósságukat.

közösség

további frisss

lap tetejére