Több száz iskolában tanítják mostantól a boldogságot

MTI, teol.hu • 2018. október 06., szombat •
1500 intézményvezető, pedagógus és oktatási szakember jelenlétében hétfőn délelőtt Budapesten, az Erkel Színházban adták át a Boldog Óvoda és Iskola okleveleket a boldogságóra magyarországi meghonosítói.
Több száz iskolában tanítják mostantól a boldogságot

A 2018-19-es tanévben a Jobb Veled a Világ Alapítvány boldogságóra programjához csaknem 1100 iskola csatlakozott, így több mint 6000 pedagógus vesz részt a programban, ami 100.000 gyereket érint, köztük a vépi Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola is. A Boldog Óvoda és Iskola programjának fókuszában az áll, hogy hogyan lehet a negatív gondolkodásmódon változtatni és a tanulásban az optimista hozzáállást kialakítani a diákok körében. Ma már az ELTE PPK által tudományosan is igazolt programot fejlesztettek ki, amely a pozitív pszichológia módszereire épül, ami mind a tanárok, mind a gyerekek jól-létével foglalkozik és ahol lehetőség van a szülőket is bevonni a programba. A program fővédnöke Prof. Dr. Bagdy Emőke.

közösség

további frisss

lap tetejére