Tíz nap Bartók Béla jegyében

EB • 2012. július 05., csütörtök •
Tánc minden szintén – ez a mottója a 28. Bartók Fesztiválnak és Szemináriumnak, melyet július 9- 19.között rendeznek Szombathelyen. A hagyományokhoz hűen a cél Bartók Béla életművének bemutatása és népszerűsítése.

A Bartók Fesztivál egyedülálló a világon, olyan rendezvény, mely hagyomány már Szombathelyen, és egyúttal értéket is teremt, hordoz- mondta köszöntőjében dr. Puskás Tivadar polgármester az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján. A polgármester kiemelte, a szűkös anyagi helyzet ellenére az önkormányzat 5 millió forinttal támogatta a 25 milliós összköltségű fesztivált.

Igric György, a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. igazgatója elmondta, a szemináriumra hat országból hatvanan érkeznek majd. A karmesterkurzust Peskó Zoltán és Tihanyi László, a zeneszerzést a holland Louis Andrissen és Fabio Nieder, a zongora mesterkurzust Rohmann Imre, a hegedű kurzust Pauk György, a fagott kurzust pedig Lakatos György vezetik.

Középpontban a tánc

A zene mellet a mozgásművészet is szerves része lesz az idei fesztiválnak, hiszen Bartók zenéjéhez is közel áll a tánc, a mozgás, a dinamika. Ennek jegyében a nyitókoncerten, július 13-án este nyolctól Bartók A csodálatos mandarin című szvitje csendül fel, a  Savária Szimfonikus Zenekart pedig Howard Williams vezényli.  A fesztiválzáró hangverseny szintén közel áll a mozgáshoz, Bartók Táncszvitjéhez a karmester kurzus növendékei dirigálnak majd.

Igric György hangsúlyozta, a megnyitón ősbemutató lesz, hiszen itt játsszák el nagyközönség előtt elsőször Horváth Balázs I Gott Riff című művét, mely kifejezetten erre az alkalomra íródott.  Felhívta a figyelmet az úgynevezett különleges napokra is, hisz július 14-én a francia nemzeti ünnep tiszteletére francia napot tartanak, amelyen Debussy, Pascal Duspain, Ravel, valamint Messianen egy-egy művét adják elő. Július 15-én és 16-án John Cage születésének századik évfordulójáról emlékeznek meg: vasárnap az Amadinda Ütőegyüttes, hétfőn pedig Steffen Schleiermacher zongoraművész idézi őt.


 A fesztiválhoz további rendezvények is kapcsolódtak, július 11-én például Vikárius László zenetudományi előadását hallgathatják meg Bartók Béla táncszvitjéről, majd öt napra rá Steffen Schleiermacher John Cage zongoraműveiről beszél.

A Savaria Szimfonikus zenekar és a fesztivál mára összenőttek

Ha július közepe, akkor Bartók Fesztivál, meg sem fordul a fejünkben, hogy máshol legyünk- mondta a nemrégiben nemzeti besorolást kapott Savaria Szimfonikus Zenekar vezetője, Mérei Tamás. 28 éve mindig ők adják a nyitókoncertet, és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megkapták a minősítést- tette hozzá.

Sokan vannak, akik számára Szombathely egyenlő a Bartók Fesztivállal, ezért a szervezők igyekeznek minél több arcát megmutatni a városnak az ide érkezőknek- tudtuk meg. A részletes program a http://www.bartokfestival.hu/ oldalon elérhető.

közösség

további frisss

lap tetejére