Személyeskedésekkel, kirohanásokkal színezett januári Közgyűlés

EB • 2013. február 01., péntek •
Mi más politikai kultúrához szocializálódtunk, mint amit a Közgyűlés egy része az év első ülésén produkált- értékelt dr. Puskás Tivadar polgármester. Ennek ellenére a kitűzött feladatokat sikerült teljesíteni.

Mint az az élő közvetítésükből is kiderül, 2013 első testületi ülése igencsak hosszúra sikeredett, hiszen csütörtökön reggel kilenckor jelentkeztek be a képviselők, és éjjel egykor ért véget a zárt ajtók mögötti tanácskozás.

A másnap reggeli sajtótájékoztatón a polgármester úgy fogalmazott, hogy a városra nem jellemző, Szombathelyhez nem méltó volt az a stílus, amit az ellenzék mutatott. Személyeskedések, a tárgyra nem vonatkozó kérdések, megjegyzések hangzottak el- folytatta. Puskás Tivadar szólt arról az incidensről is, mikor Czeglédy Csaba MSZP-s frakcióvezető vita közben összetépte a távhő tervezetet, majd a földre szórta a papírgalacsinokat.

Kampányszagú januári Közgyűlés

Az éjszakába nyúló közgyűlésen összesen 38 napirendi pontot tárgyaltak meg. Így született döntés arról, hogy a város a Berzsenyi Dániel Könyvtár és a Savaria Múzeum mellett átveszi a Skanzent is; továbbá a MÁV- ingatlanokkal is gazdagodik Szombathely, hiszen a kormány ingyen odaadja az önkormányzatnak.  Puskás Tivadar beszámolt arról is, hogy az Okmányiroda ezentúl a Járási Hivatalhoz tartozik, és az havi tíz millió forint bérleti díjat fizet a SZOVA-nak. A nyílt ülésen ezt az ellenzék ellenezte, mert előtte a város dupla ennyit fizetett az ingatlanért. Puskás szerint azonban úgy kell ezt nézni, hogy nem lesz ezzel kapcsolatos kiadása a városnak, és még plusz pénzhez is jut.

Szintén heves vita után ment át az IVS II projekt beadásáról szóló határozat. Lazáry Viktor fejlesztési ügyekért is felelős alpolgármester hangsúlyozta, az előző ciklusban soha nem fordult elő, hogy az ellenzék politikai célzattal támadta volna meg a városfejlesztési elképzeléseket. Inkorrektnek nevezte azt is, hogy az ellenzék országgyűlési képviselőket bíráljon, hiszen nagy szükség van az ő közbenjárásukra, hogy valaki tolmácsolja a kormány felé is a terveket.

Lazáry Viktor: 1, 3 milliárdos fejlesztési program vár megvalósításra

A 412 millió forintos összköltségű szociális városrehabilitációs program kereteiben újulhatna meg az Óperint utcai 52 lakásos társasház, építenének körforgalmat a Dózsa György utca végére, és különböző szociális programokat szerveznének az esélyegyenlőség jegyében. Ugyancsak hatalmas lehetőség az a KEOP pályázat, melynek pozitív elbírálása esetén energetikailag korszerűsítenék a Városháza, a Neumann Iskola és a Csodaország Bölcsőde épületét.

Lazáry Vikor alpolgármester kiemelte, a pályázatok előírják, hogy mögöttük cég álljon, és bizonyos kvalitásokkal bíró ügyvezető intézze az ügyeket. A Városfejlesztési Kft. élére választott új igazgató ezen pályázatok menedzselésével és egyéb városfejlesztési programokkal fog foglalkozni.

Zárt ajtók mögött megalkották a Nyugat- Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ szervezetét, s döntöttek az ezzel kapcsolatos személyi ügyekről is. A sajtótájékoztatón megtudtuk, a Közgyűlés újabb öt évre szavazott bizalmat Bálint Andrásnak, a Savaria TISZK régi-új igazgatójának.

közösség

további frisss

lap tetejére