Szebb a járda, és saját traktort vettek Dozmaton

• 2020. december 24., csütörtök •
A kicsiny Dozmatra beérve rögtön feltűnik, mennyire rendezett a falu, és kifejezetten mutatós a főutcáján lévő hivatal előtti járda. Gombor György polgármester büszke is rá, ahogy arra is, hogy a lakók többsége komolyan odafigyel a környezetére.
Szebb a járda, és saját traktort vettek Dozmaton

2020 januárban újíttatta fel az önkormányzat a hivatal épülete előtti járdaszakaszt is, miután optikai kábeleket fektettek le a járda alatt, a helyreállítás tehát kézenfekvő volt. A nagyjából 400 méter hosszú utca valóban sürgős javításra szorult: felszedték a régi térköveket a középső négy sorban, majd miután elhelyezték a föld alatt a vezetékeket, visszabetonoztak, és az eredeti térköveket visszahelyezték a felszínre. A költségeket kisebb részben a kivitelező, nagyobb részben pedig a faluvezetés vállalta magára, Dozmat erre több mint 3,5 millió forintot költött. Ebből az összegből azonban máshová is jutott. Ahol tehát kavicsos útfelújítási munka adódott a faluban, ott szintén ebből a forrásból fedezték a költségeket.

Egy Torony községgel közös kormányzati pályázaton több mint 14 millió forintot nyertek el 2018-ban. A szomszédos település utat építtetett, Dozmat pedig ebből az összegből saját traktort vásárolt, amellyel a faluban adódó munkákat tudják elvégezni. Nagy könnyebbség ez, hiszen a gépbérléstől kíméli meg a falu büdzséjét. Több mint egymillió forint jutott még 2018-ban az orvosi rendelő felújítására. Ebből az összegből orvosi műszereket és bútorzatot vásároltak a jobb ellátás érdekében. További terveik is vannak. A Magyar Falu program keretében a Lovas utca egyik kavicsolt, belső útját szilárd burkolattal látják el, erre a napokban nyertek több mint 20 millió forintot, ami a Hende Csaba országgyűlési képviselővel végzett közös munka eredménye. A polgármester hozzátette: képviselőjük céltudatos munkája, és az ehhez szorosan kapcsolódó, falvakért végzett lobbitevékenysége által született a pályázat pozitív elbírálása.

Tovább szépül tehát a takaros kis község, amelynek lakosságszáma már 270 fő körül van. Népszerű a fiatalok körében, a polgármester jelentős népességbővülésről számolt be, és hozzátette, hogy meg is ugrottak emiatt az ingatlanárak. Üres telkük szinte nincs is, mindent eladtak az utóbbi években. Mint mondta, sokan Szombathelyre vagy Ausztriába járnak innen dolgozni. S hogy mi Dozmat vonzereje? A megyeszékhely közelsége, és a nyugalom, amely a környezet miatt jellemző a falura. Kerékpárral Szombathely is könnyel elérhető, de a vidék is bejárható, szép a táj, közel az erdő, és zömében igényes emberek lakják. Gombor György örömmel mesélte, hogy egyre többen egyre nagyobb energiát fordítanak környezetük, falujuk szépítésére, fejlesztésére.

közösség

további frisss

lap tetejére