Sínen a gépészmérnökképzés ügye

há • 2020. szeptember 30., szerda •
Hamarosan rendeződhet a szombathelyi gépészmérnökképzés jövője. Egyelőre csak elviekben, de az egyetem és a város vezetése, valamint a duális képzésben érintett vállalatok képviselői megfogalmazták vállalásaikat a következő négy évre – erről zajlott szerdán online megbeszélés a térség országgyűlési képviselőjének bevonásával. Kiderült, hogy az önkormányzat évi 132 millió forinttal támogatja a gépész szakot középtávon.
Sínen a gépészmérnökképzés ügye

Az augusztus végi értekezlethez képest most komoly előrelépés történt az ügyben – tudtuk meg. Mint arról a Frisss.hu is beszámolt akkor, a nyár végi megbeszélésen az ELTE Informatikai Karának dékánja országos tendenciával magyarázta a hallgatói létszám csökkenését, és sikeresnek nevezte a szombathelyi gépész szakot. A cégek álláspontja az volt, hogy új szerződést szükséges aláírni a képzés fenntarthatóságának biztosítása érdekében, amellyel minden fél hitet tesz a további közös munka mellett. A szombathelyi önkormányzat a prioritásokat kereste, amelyek alapján támogatni tudná az intézményt.

S hogy mennyiben jutottak ma előrébb a felek? - Mind a város, mind az egyetem, mind pedig az érintett nagyvállalatok képviselői kinyilvánították, hogy egyértelműen elkötelezettek a szombathelyi gépészmérnökképzés mellett. Egyetértettek abban, hogy ez egy sikeres és szükséges képzés, amely nélkül Szombathely iparának további fejlődése nem képzelhető el – számolt be lapunknak az elhangzottakról Hende Csaba országgyűlési képviselő. Elmondta: - A város azt vállalta, hogy kifejezetten a gépészmérnökképzés céljára – nem pedig általában az egyetem támogatására – évi 132 millió forintot hajlandó áldozni, és ezt négy évre szerződésben is vállalja. Az egyetem ugyanakkor ígéretet tett rá, hogy biztosítja a magas színvonalú képzést, a vállalatok pedig a duális képzési helyszíneket és ösztöndíjakat. Ez egy előzetes megállapodás volt, a szerződést várhatóan októberben írjuk majd alá – tette hozzá Hende Csaba.

A felek az Országgyűlés alelnökét is felkérték arra, hogy támogatását a közös nyilatkozat aláírásával fejezze ki. – Szívesen megteszem, hiszen a gépészmérnökképzés elindításában úttörő szerepem volt, és később is nagy erőkkel dolgoztam azon, hogy az iparunk fejlődése szempontjából annyira fontos képzés sikeres lehessen, és méltó keretek között, a legpatinásabb magyar egyetem, az ELTE falai között folyjon – mondta a képviselő.

Bizakodásra adhat okot, hogy információink szerint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hamarosan fogadja Nemény András szombathelyi polgármestert, és várhatóan kifejezi majd elköteleződését a szombathelyi felsőoktatás mellett.

közösség

további frisss

lap tetejére