Sikeres a Szombathely visszavár program

EB • 2012. április 28., szombat •
A LUK-nak már vannak olyan újonnan alkalmazott gépészmérnökei, akik a Szombathely visszavár keretében jelentkeztek- derült ki a programsorozat negyedik állomásán. Az érdeklődés továbbra is nagy a fiatalok részéről, Szombathely öt nagy cége pedig továbbra is keresi a szakképzett munkaerőt
Sikeres a Szombathely visszavár program

Örülünk, hogy vannak fiatalok, akik a hosszú hétvégéjük első napját arra szánták, hogy a jövőjüket építsék. Mert híresztelések ide vagy oda, lehetőségek vannak- mondta köszöntőjében dr. Puskás Tivadar polgármester. Mi ezt teljesen komolyan gondoljuk- fűzte tovább Molnár Miklós gazdasági ügyekért alpolgármester, aki utalt arra a példaértékű összefogásra, mely a Szombathelyi Önkormányzat és a város öt nagy cége között született meg. Molnár Miklós megemlítette azt is, hogy Szombathely az ország harmadik járműipari centruma lehet, erről egy korábbi cikkünkben már részletesen beszámoltunk.

Szombathelynek rövid időn belül, köszönhetően a fejlesztéseknek -, 2500 szakképzett munkaerőre lesz szüksége. Ezt csak úgy tudják teljesíteni, ha összedolgoznak, és együttes erővel megpróbálják visszacsábítani az egykori szombathelyi, műszaki szakon végzett fiatalokat. A Szombathely visszavár börzéjén bemutatkozott a LUK, a BPW, a Delphi, az Epcos, és a Jabil.


Úgy tűnik, egyre sikeresebb lesz a program, sokan most már szülőkkel érkeztek- mondta el érdeklődésünkre Kenyeresné Vörös Rita. A LUK személyügyi vezetője pozitívnak látja, hogy megismertethetik a cégeket. Például a LUK- ban sem csak gyártás van, hanem termékfejlesztés is, de erről már kevesebben tudnak – tette hozzá.

Elsősorban gépészmérnököket keresnek, de a más műszaki terülekről érkezőknek is érdemes részt venniük egy gyárlátogatáson vagy egy részletesebb tájékoztatón, hisz az egyik terület fejlesztése magával hozza a másikét, tehát mindenhova kelleni fog ember, csak kisebb számban- összegzett Kenyeresné Vörös Rita. A LUK-ban már vettek fel olyan gépészmérnököket, akik a program keretében ismerkedtek meg a lehetőségekkel- árulta el.

közösség

további frisss

lap tetejére