Sajtónap és területfejlesztés

szróbert • 2014. március 14., péntek •
A területfejlesztéssel kapcsolatos európai uniós projektek előkészítése jó ütemben halad - hangzott el a Vas Megyei Közgyűlés elnöke által adott sajtóreggelin. A Magyar Sajtó Napja alkalmából március 13-án megrendezett eseményen azt is elárulta Kovács Ferenc, hogy a tervek szerint az év második felében már valódi - munkahelyteremtést és munkahelymegtartást célzó - pályázatokat tud működtetni a megyei projektszervezet.
Sajtónap és területfejlesztés

A projektet bemutató roadshow hamarosan elkezdődik, több járási székhelyen is társadalmi vitát kezdeményeznek annak érdekében, hogy a lakosság, a vállalkozások, az önkormányzatok is elfogadják a 2020-ig tartó gazdságfejlesztési terveket - mondta a sajtóreggelire hívott médiamunkások előtt Kovács Ferenc.

Marton Ferenc alelnök pedig azt tette hozzá, hogy a megyei gazdaságfejlesztési programra 12,6 milliárd, míg a járásira több mint 13 milliárd forint jut majd évente, egészen 2020-ig.

Sajtóreggeli a Megyeházán

 

közösség

további frisss

lap tetejére