Óperint utcai társasház: röpke lakossági fórum

Frisss • 2013. július 04., csütörtök •
Hetek óta téma a helyi sajtóban az Óperint utcai társasház felújítása körül kirobbant politikai vita. Csütörtökön a városházán tartottak lakossági fórumot az integrált városfejlesztési stratégia második üteméről.
Óperint utcai társasház: röpke lakossági fórum

Mindössze páran jelentek meg a Városháza Nagytermében a fórumon, amelynek elején ismertették a projekt fő elemei. Mint ahogy már mi is többször megírtuk, az IVS II szociális városrehabilitációs program, amelynek két leglátványosabb intézkedése, hogy körforgalom épül a Dózsa György, Óperint, Körmendi, Kálvária utcák kereszteződésében, valamint felújítják a SZOVA tulajdonában lévő, Óperint utcai 52 lakásos társasházat.  Ezeken túl a program részeként megújul az Evangélikus templom homlokzata és a Református templom tornya, valamint felzárkóztató programokat szerveznek az ott élők részére.

Lazáry Viktor fejlesztési ügyekért is felelős alpolgármester elmondta, a projekt összesen 412 millió forintba kerül és teljes egészében támogatott.

Mostoha része ez a városnak, mind látványban, mind közlekedésbiztonsági szempontból. Most, hosszú idő után teljes egészében megszépül és tér jelleget ölt a terület - értékelte a programot Gregersen Labossa György, az Evangélikus Egyházközség vezetője. Hozzátette, régi álmuk, hogy az Evangélikus templomot rendbe tegyék. Hogy látványában megfeleljen, az egyházközség saját forrásból vállalta a templom melletti épület homlokzatának felújítását is.

Nagyon ráfér már egy körforgalom a városrészre, amely kap egy kis ünnepi öltözetet- erősítette meg az elhangzottakat egy lakó.  Akadt olyan is, aki arról érdeklődött, mit is takar pontosan a rehabilitációs program. Bujtás Edit a Savaria Rehab-Team vezetője elmondta, állapotfelmérést követően egyénre szabott kezelések lesznek. A legfőbb cél azonban minden esetben a munkaerőpiacra felkészítés lesz.

Hogy a jó időnek, vagy a megelégedettségnek tudható-e be, de a lakossági fórum fél óra alatt véget is ért. Igaz, Balassa Péter, Jobbikos képviselő – aki korábban sajtóközleményében  arról írt, hogy cigányoknak újítják fel az épületet - nem ment el a találkozóra.

közösség

további frisss

lap tetejére