Rendhagyó tanórát szervez a cirkuszba a KDG

• 2018. április 26., csütörtök •

Április 27-én, pénteken 12 órai kezdettel a Richter Flórián Cirkusz artistáinak közreműködésével ARTISTA - ISKOLA címmel rendhagyó foglalkozást tart a Kanizsai Dorottya Gimnázium a Sportligetben felállított cirkuszi sátorban.

A cirkusz társulatához két diák (Richter Angelina és Richter Kevin) is tartozik. Megmutatják, hogy ők hogyan tanulják meg a természettudományokat a próbák és az előadások során, azaz a  gyakorlatban és kiderül, hogy mit tanulhat meg az előadásokból egy, a könyveiből tanuló iskolás. Részt vehetnek az érdeklődők egyfajta kötetlen, általános iskolai és  középiskolai biológia, fizika, matematika, kémia, irodalom, zene, sőt osztályfőnöki órán egyszerre. A foglalkozásra 6. osztályos kortól 13. osztályos korig várják az érdeklődőket. A diákok az előadás végén kapnak egy feladatlapot, tanáraik a feladatokat jól megoldó diákokat jutalmazhatják! A cirkuszi sátorba fél 12 körül már beengedik a diákokat, az óra kb. 13.30 -ig tart.
 

közösség

további frisss

lap tetejére