Rémhírterjesztés Szombathelyről

• 2012. február 24., péntek •
Amire nem mondunk nemet, az egyből igent jelent? -ha más nem is, az egyik helyi hírportál biztosan így értelmezi e logikai kapcsolatot. Csütörtök délután a nyugat.hu ezt használta fel, és továbbfűzve terjeszt rémhíreket az egész országban. Nem lesz szolidaritási adó, erősítette meg a minisztérium egy közleményben.
Rémhírterjesztés Szombathelyről

 

Megadóztatnák a külföldi jövedelmeket címmel arról írt a nyugat.hu, hogy „ A szombathelyi közgyűlés mai ülésén Czeglédy Csaba, az MSZP frakcióvezetője tette fel kérdést a polgármesternek, arról, igaz-e, hogy a kormány új adót vezetne be, amit szolidaritási adónak neveznének.”

A frakcióvezető feltevését dr. Puskás Tivadar polgármester ugyan nem cáfolta, de nem is erősítette meg. Az internetes oldal szerkesztőségét ez azonban már feljogosította arra, hogy az ellenkezőjének bizonyítására használja fel. A rémhírek szárnyra kaptak, az index.hu, és a hvg.hu is hivatkozik a szombathelyi hírportálra, a Privatbankár pedig már kész tényként kezeli az el sem hangzott kijelentést, miszerint „ A tárca szerint nem akarják megadóztatni a külföldön élő magyar állampolgárokat, pedig erről beszélt Szombathely KDNP-s polgármestere”

A Nemzetgazdasági Minisztérium péntek esti közleményben megerősítette, rémhírekről van szó: „a kormány nem tervezi szolidaritási adó bevezetését azon Magyarországon állandó lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárok tekintetében, akik külföldön végeznek munkát”.  

A nyugat.hu a minisztérium válaszát már nem közölte, akárcsak a  hvg.hu sem, bár utóbbi annyit hozzátesz: „ Az ügyben megkeresték a Miniszterelnökség helyettes államtitkárát, Havasi Bertalant is. Titkárságán azt a választ adták: ha lett is volna ilyen terv, arról az NGM-nek biztosan tudnia kellene, hiszen a kormányüléseken a tárcák előterjesztéseit tárgyalják meg.”

A nyugat.hu ír arról is, hogy az EU tiltja a kettős adózást, de a NGM ezt is cáfolta. „A kettős adóztatás elkerülését nem uniós jogszabály, hanem adott állammal kötött kétoldalú megállapodások rendezik”. – áll a közleményben.

közösség

további frisss

lap tetejére