Szám szerint Szombathelyen kettő, Táplánszentkereszten 4 - számolt be a Szombathelyi Médiaközpont. Az ellátottak így - kikerülve a Szakosított Szociális Intézmény keretei közül - nagyobb önállóságot kapnak. Összesen hat sátortetős, teraszos családi ház épül a Nyitott világ kapujában című pályázat keretében. Az egyik a Gagarin utcai intézmény udvarán létesül, itt már elkezdték az alapozási és betonozási munkákat. A 250 m2 alapterületű egyszintes, teljesen akadálymentes házban kényelmesebben elférnek majd az ellátottak, akik eddig jellemzően 5-6 ágyas szobákban laktak. Egy-egy kétágyas szobához egy-egy zuhanyzó lesz, kamra, háztartási helyiség, középen lakótér és étkező, amerikai konyhás stílusban. Házanként 12 férőhelyet alakítanak ki, így az intézményben gyakorlatilag csak idősellátás marad. A beruházás munkahelyeket is teremt, hiszen új gondozókat vesznek fel, akik a családi házakban élőket segítik a mindennapokban. Emellett létrejön két szolgáltatóház, ahol pszichiátriai nappali ellátás és szociális étkeztetés folyik majd, de a lakosság számára is nyitottak lesznek, és közösségi programoknak is helyet adnak. A házak várhatóan az év végéig készülnek el.
Otthonosabb körülmények közé kerülnek a látás- és mozgássérültek
További híreink
Karácsonyi készülődés a hagyományok jegyében - Vasárnapi játszóház .JPG)
Játszóház lesz a korábbi MMIK-ban a Dr. Pesovár Ernő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény jóvoltából december 10-én.
Figyelemre méltó jótékonysági akcióba fogott a 30 népszerű üzletet működtető Family Center Szombathely 
Az ideérkező vásárlók díszítik a fenyőfát, az üzletközpont pedig minden, vásárlója által hozott dísz után 500 forintot fizet be majd a Vas Vármegyei Mentésügyi Alapítvány számára.
Jótékonysági süteményvásárt szervezett a kormányhivatal - Erdélyi Rolika javára gyűjtöttek 
Adventi jótékonysági süteményvásárt szervezett a kormányhivatal, ahol az ünnepi forgatag résztvevőit Vámos Zoltán köszöntötte.
Ennek nem fognak örülni az ügyvédjelöltek – átveheti a feladatkörüket a ChatGPT? 
Már most elkezdődött az a folyamat, amely során a mesterségesintelligencia-alapú eszközök elterjedésével jelentősen átalakulhat az ügyvédi szakma. Ugyanúgy, ahogy a múltban az internet megjelenése alapjaiban ...
Az első itthoni mikrobiom-konferencián kiderült, aki izmos, tovább él 
Az egyedülálló és első, bélflórával foglalkozó szimpóziumon neves és hiteles előadók beszéltek színesen, laikusok számára is érthetően a mikrobiom jelentőségéről és szerepéről, a betegségekkel és az egészséggel ...
Videón, ahogy az izraeli hadsereg tengervizet szivattyúz a Hamász alagútrendszerébe 
Az arabok a folyótól a tengerig szeretnének palesztin államot, az izraeli katonák viszont most a tengert engedik a Hamász alagútfolyóiba.
Itt a kormány reakciója arra, hogy a Pfizer beperelte Magyarországot 
A Pfizer és a BioNTech idén pert kezdeményezett a magyar kormány ellen a Covid–19 elleni vakcinák egy részének vételára miatt, hárommillió darab kifizetését követelik hatvanmillió euró értékben.
A nyitrásoknak is jutott a Keleti Városrészért Egyesület Mikulás-csomagjaiból 
Nagy sikere volt a hétvégi Mikulás-ünnepségnek a Nyitra utcai iskolában, minden gyermek ajándékkal távozott vasárnap este, de még így is maradt csomag, amit az iskolának ajánlott fel a szervező egyesület. ...
Óriási veszélyt jelentenek a karácsonyi terrortámadások – figyelmeztetett az EU tisztviselője 
Egy magas rangú uniós tisztviselő szerint „óriási a terrortámadások kockázata az Európai Unióban” a következő ünnepi időszakban. Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyi biztosa szerint ...
The Gamers' Garage: Játék, amit komolyan kell venni 
Befogadta-e a sportvilág a videojátékokat? Kell-e edzenie egy e-sport-versenyzőnek? Van-e ebben karrierlehetőség? Halmos Mátéval, az eSport Szombathely Sportegyesület alapító elnökével ezekről is beszélgettünk ...
A kórházba is ellátogatott a Mikulás - A gyerekosztályra vitt ajándékokat

A Mikulás nemcsak az otthonokba, hanem a kórházi betegágyak mellé is eljutott a szombathelyi Fidesz jóvoltából.
Januártól több családi ellátás összege emelkedik + videó 
– Jó hír a családoknak: januártól emelkedik több családi ellátás összege: a gyermekgondozási díj (gyed) maximálisan folyósítható összege bruttó 373 520 forintra, a diplomás gyed alapképzésben részt ...