Ott lesz bölcsőde, ahol szükség van rá!

MTI, Fotó: Árvai Károly/kormany.hu • 2018. április 25., szerda •
A családok évében minden a családok boldogulásáról szól.
Ott lesz bölcsőde, ahol szükség van rá!

Még az idén három-négyezerrel bővül a bölcsődei férőhelyek száma – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára.

Novák Katalin hangsúlyozta, annyi bölcsődét, illetve bölcsődei férőhelyet kell kialakítani, amennyire szükség van, és ott kell ezeket az intézményeket létrehozni, ahol igénylik, akkor is, ha ez nagy kihívást jelent. Hozzátette azt is, hogy ez évtől átálltak a feladatalapú finanszírozásra, ami azt jelenti, hogy az önkormányzatoknak már nem jelent ráfizetést bölcsődét működtetni. Az államtitkár azt ígérte, hogy a jövőben is központi helyen lesz a bölcsődei terület, ami együtt jár az intézményi dolgozók megbecsültségével.
 

közösség

további frisss

lap tetejére