ÖsszeGezve: a csend hangjai

HÁ • 2011. december 20., kedd •
Befejeződött a TV2 idei nagy durranása, ami akkorát szólt, mint egy kiadós lepkefing. Ráadásul esküvő sem volt abban a műsorban, aminek már a címe is házasságkötést ígért. Úgy néz ki, hogy nyert a jelentéktelen középszer, egy hallgatag, díszletként funkcionáló pár képében, akiknek a frigyre lépésére - és így nekik a nyereményre - még várni kell. A kérdés, hogy mire eljutnak az oltárig, emlékezni fog-e rájuk egyáltalán valaki.

(Forrás: tv2.hu)

Noha elmaradt a fináléra beígért esküvő, összeesküvés elméletek bőven születtek. Az internetes közvélemény szerint egyértelműen az Első Emelet frontemberének, Kikinek köszönhető, hogy a szavazatok százalékaránya néhány szinttel feljebb emelkedett a végül nyertesként kihirdetett pár számára, hiszen a játékot megnyerő menyasszonyjelölt az énekes lánya. Egyesek biztosra veszik, hogy Kiki nem kevés pénzt fektetett SMS szavazásba, ami viszont - ha igazak ezek a pletykák - megtérülni látszik, még akkor is, ha a nyertes pár útjai később kettéválnak.

Valóban érthetetlen, hogy a Kiki magjából szárba szökkent Csenge és választott vőlegénye Peti, hogy jutottak el egyáltalán a fináléba úgy, hogy egyszerűen átfotoszintetizálták a bent töltött három hónapot. Már-már arra várhattunk ez idő alatt, hogy valamikor megjelenik vendégként David Attenborough, hogy forgasson róluk egy dokumentumfilmet, amivel teljes lehet A növények magánélete című sorozata.

(Forrás: life.hu)


Az viszont teljesen egyértelmű volt, hogy a szexkiborgból inkább csak szeszkiborggá redukálódott Alekosz nem esküdözhet Másával. A valóságshow-győztes lúzer élete legnagyobb kudarcaként élte meg ezt, és ez így is van jól, mégis van remény, hogy működik egyfajta karma a világban, hiszen nem kellett volna azt gondolnia, hogy neki mindent szabad, mert - ahogy ő nevezi - a "hívei" mindenképpen követni fogják. A fináléban látszott is rajta, hogy érezte már a vesztét, nem volt túlzottan aktív, inkább nagyokat hallgatott.

A harmadik pár viszont - amelyet Ricsi és Niko alkotott - komoly eséllyel csapott össze a főnyereményért. De hiábavaló volt a cenzúrázottan sem képernyőre való - maguk között mészárlásként emlegetett - szex, a megpróbáltatásokkal teli és életszagú kapcsolat, a szavazás eredményei alapján a nézők a mű, a problémákat a szőnyeg alá söprő, negédes semmittevést díjazták.

Csenge és Peti valóban gyönyörű, már-már álompárt alkotnak. Megkapó csendéletet festhetnének róluk a hozzáértők, amelynek talán több mondanivalója lenne, mint a két szereplőnek az elmúlt hónapokban. A
televízió azonban még mindig képes a hangok továbbítására és a mozgás szemléltetésére, ezért ad okot a gondolkozásra az, hogy esetleg az internetes hozzászólók összeesküvés elméleteiben tényleg lehet
igazság, mert - ha lehet hinni a nézettségi adatoknak, akkor ha kevesen is, de - tényleg nézték és hallották is a műsort, nem csak rá-rápillantottak.

közösség

további frisss

lap tetejére