Önkéntes munkával segíti a mentők munkáját a balogunyomi Mohos Géza

• 2020. december 01., kedd •
Önkéntes munkával segíti a mentők munkáját a vírussal szembeni védekezés során Mohos Géza.
Önkéntes munkával segíti a mentők munkáját a balogunyomi Mohos Géza

– Mindig fontosnak tartottam az önkéntes tevékenységet – meséli Mohos Géza, aki a járványhelyzet súlyosbodásával kereste a lehetőséget, hogyan segíthetne. Felvette a kapcsolatot Köcse Tamás Vas megyei vezető mentőtiszttel, és november elején már alá is írta az önkéntességi szerződést. Logisztikai, szállítási feladatokat végzett, és mivel akkoriban éppen sok szabadideje volt, szinte minden nap. Meleg ebédet szállított a tesztelésben segítő főiskolai hallgatóknak, és Zalaegerszegre is teljesített futárszolgálatot.

Több alkalommal szállított a budapesti központi raktárból a védekezéshez szükséges kellékeket. Most már csak heti egy alkalommal tudja szabaddá tenni magát, de így is ragaszkodik ahhoz, hogy segíthessen. A szállításhoz egy régebbi típusú, korábban mentőként használt járművet vesz igénybe, amit a napi szolgálat során már nem használnak.

Megkérdeztük az Országos Mentőszolgálattól, hogy hány önkéntes és milyen területen segíti a munkájukat Vas megyében. Megtudtuk: az Országos Mentőszolgálat életmentő munkájához, alapfeladatainak teljesítéséhez minden személyi és tárgyi feltétel adott, de a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos, folyamatosan növekvő számú pluszfeladatok elvégzéséhez (adminisztráció, logisztikai szervezés, mintavétel) hasznos segítséget nyújtanak az önkéntes közreműködők. Vas megyében naponta átlagosan 25 önkéntes segíti a mentőszolgálat munkáját.


Forrás: vaol.hu
Kép: vaol.hu/Tersztyánszky Krisztina

közösség

további frisss

lap tetejére