2020-ban összesen 55 milliárd forintból országosan 638 korszerű, a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak megfelelő autóbusszal bővül a vállalat járműállománya, mindez a teljes flotta tíz százalékának megújulását eredményezi. Az új járművek mindegyike légkondicionált és a környezettudatosság jegyében EURO–VI környezetvédelmi osztályba sorolt dízelmotorral rendelkezik majd, a távolsági és turista autóbuszokat WIFI-szolgáltatással, USB-töltőpontokkal és 230 V-os aljzatokkal szerelik fel. Az új autóbuszok a tervek szerint legkorábban jövő év második felétől folyamatosan állnak forgalomba, területi elosztásukról egyelőre nem tudni semmit, de ha azt feltételezzük, hogy a tízszázalékos megújulás Szombathelyre is érvényes, akkor négy-öt új buszban reménykedhetünk jövőre - derült ki a Vas Népe cikkéből. Mint ismert, október 1-jétől állami társaság, a Volánbusz Zrt. végzi a helyközi autóbuszos közösségi személyszállítást. A hat regionális központ – köztük az ÉNYKK – beolvadásával csaknem 19 ezer emberrel Magyarország harmadik legtöbb munkavállalóját foglalkoztató állami társaság jött létre. Az integrációtól hatékonyabb működést várnak. Az ÉNYKK Vas, Győr-Moson-Sopron, Zala és Veszprém megye autóbuszos közlekedését látta el 2015. január 1-jétől 2019. szeptember 30-éig a Vasi Volán, a Kisalföld Volán, a Zala Volán, a Balaton Volán, a Bakony Volán és a Somló Volán jogutódjaként.
Október óta állami cég szervezi a szombathelyi közlekedést, új buszok is érkezhetnek
További híreink
Politikai vihar a viharban: keményen kiosztották Magyar Pétert a reptér leállása miatt 
120 km/órás szél, lezárt kifutópálya, törött tűzjelző – a budapesti reptér hétfőn szó szerint vihart élt át. Csakhogy nemcsak az időjárás volt kegyetlen, hanem a közéleti reakció is: Magyar Pétert ...
Visszatér a kánikula, aztán jön a fordulat 
Hétvégén újra 30 fölé emelkedik a hőmérséklet.
Lesújtó híreket közölt a Világbank: jelentős gazdasági visszaesés várható idén 
Egyedül Kína tartja magát.
Adómentes lesz júliustól a csed és a gyed 
A csecsemőgondozási díj és a gyermekgondozási díj után nem kell adót fizetni a jövő hónaptól. A csed extra bevezetése mellett pedig két lépcsőben megemelik a családi adókedvezményt is. A Kopp Mária Intézet ...
Ezek a melanóma leggyakoribb jelei 
Mutatjuk, mire figyeljen és mikor érdemes felkeresni az orvost.
Az országgyűlés megszavazta: Polt Péter lett az Alkotmánybíróság új elnöke 
Egyúttal megválasztották helyére az új legfőbb ügyészt.
Forgalmas úton mentették meg a kisfiú életét a hős pécsi autósok 
Elképesztő és szívszorító jelenet tanúi lehettek azok, akik az Athinay úton jártak nemrég.
Hidegfront érkezik, de csak a viharos szelet hagyja majd maga után 
Lassú felmelegedés jön a következő napokban.
Dánia bekeményít, szigorú korlátozások jöhetnek a közösségi médiában

A dán uniós elnökség prioritásának tartja a gyermekek online védelmét, a júliusban startoló soros elnökség előtt fontolóra vették, hogy teljesen megtiltanák a közösségimédia-használatot a 15 év alatti ...
Isten hozott Csongor, Abigél, Oszkár és a többiek! 
Anyakönyvi hírek!
Áttörés: japán tudósok olyan műanyagot fejlesztettek ki, amely órákon belül feloldódik a tengervízben 
A kutatók ezzel meg tudják gátolni a tengerekben felhalmozódó műanyagszemét további növekedését. Az alkotórészek só hatására szétesnek.
Csehországban legalizálták a marihuánát, máris megduplázódott a droghasználók száma 
A cannabis csehországi legalizálása után a diákok 13 százaléka használta az elmúlt 30 napban, ami kétszerese az ESPAD-országok átlagának – ismertette Téglásy Kristóf, a Drogkutató Intézet stratégiai ...