Nyereséges a GYSEV - újabb fejlesztések lehetnek Vas megyében is

Frisss • 2013. május 22., szerda •
A Vas megyében számos vasúti vonallal rendelkező GYSEV Zrt. ismét növelni tudta a bevételét. A vasúttársaság az előző évinél 100 millióval magasabb, összesen 2,7 milliárd forintos adózás előtti eredményt ért el.
Nyereséges a GYSEV - újabb fejlesztések lehetnek Vas megyében is

A vállalat úgy tájékoztatott, hogy a cég mérlegfőösszege először lépte át a 100 milliárd forintot: a 2011-es 95 milliárd után 2012-ben 101 milliárd forint volt.

A vasúttársaság a 2012. évi eredményei után Magyarországon 353 millió forint, Ausztriában 458 ezer euró társasági adót fizetett. Helyi iparűzési adó kötelezettsége az érintett önkormányzatoknál a 2012-es év tevékenysége után 236 millió forintot tett ki.

Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója szerint fontos hangsúlyozni, hogy az eredményeket abban az évben sikerült elérni, amikor már teljes egészében társaságuk végezte a személyszállítást a 2011-ben átvett vonalakon.
„Az eredményes gazdálkodás olyan fejlesztésekre adott lehetőséget tavaly, mint a csaknem 50 milliárd forint értékű Sopron-Szombathely-Szentgotthárd nagyprojekt keretében megvalósuló soproni vasúti aluljáró, illetve a szombathelyi felüljáró megépítése. Emellett említhetném a körmendi intermodális közlekedési rendszer kialakítását, a vezérlőkocsik és egy újabb Jenbacher motorvonat vásárlását, vagy a Schlieren-kocsik felújítási programjának folytatását" – tudatta a vezérigazgató.

Skála János, a GYSEV CARGO Zrt. vezérigazgatója elmondta: a cégcsoporton belül az eredmény több mint 75 százalékát az osztrák és magyar területen is működő CARGO vállalatok termelték meg. Ennek is köszönhető, hogy az idei évben jelentősen bővíteni tudták a GYSEV CARGO Zrt. vasúti teherkocsi-állományát.

„A tavaly megtermelt eredményt a társaságunk tulajdonosai ebben az évben sem vonják el, ez pedig a GYSEV csoportnak lehetőséget ad arra, hogy a járműpark fejlesztésével mind a személy-, mind pedig a áruszállításban tovább emelje a szolgáltatások színvonalát” - mondta Skála János.

A megtermelt források több, már elnyert és folyamatban lévő uniós, az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló projekt önrészét is biztosítani fogják. Az uniós projektek között kiemelt szerepet kap a Porpác-Mosonszolnok, valamint a Szombathely-Zalaszentiván szakasz villamosítása, továbbá a közlekedésbiztonsági projekt megvalósítása.

közösség

további frisss

lap tetejére